Login
Jelszó

» Regisztráció
» Elfelejtett jelszó



Zarándokösvény a Wieliczkai sóbányában

"Ti vagytok a föld sója." (Mt 5:13)

Wieliczkába, a híres sóbányába, amely az UNESCO világörökségi listáján is méltán szerepel rengeteg turista érkezik egy évben. Azt azonban már kevesen tudják, hogy a hagyományos turisztikai látogatási útvonal mellett létezik egy zarándokút is a bányában.

Pedig a bányászok élete a történelem során mindig is komolyan összekapcsolódott a vallással. A lengyel bányászköszöntés is így hanzik: "Szczęść Boże!" azaz "Isten Áldjon!" - ellentétben a magyar "Jó szerencsét" köszöntéssel! Mindez a mindenkor nehéznek és veszélyesnek számító munka miatt alakult így.
A bányászok mindennapi munkájukat szentmisével kezdték, és azzal is fejezték be - könyörgéssel a munka biztonságáért, és hálával Isten kegyelmeiért.
Mivel a bánya hatalmas területen fekszik, ezért rengeteg kápolna épült benne, hogy a bányászok a munkájuk helyszínéül szolgáló tárnák közelében mehessenek szentmisére.

A zarándokút során számos ilyen kápolna kerül bejárásra, közben a szakképzett bányász idegenvezető bemutatja a bánya mindennapi életét, és rengeteg műalkotást is.

Árak:
Az árak 2017 január 1-től érvényesek!

Lengyel nyelvű vezetőt 50 pln/csoport foglalási díj fizetése mellett, az alábbi árakon tudunk nektek foglalni, vagy Ti magatoknak, ekkor természetesen foglalási díj nélkül:

- 55/59* pln/fő - normál jegy
- 39/43* pln/fő - kedvezményes jegy.

A kedvezményes jegyet 4 és 25 év közötti gyermekek és egyetemisták vehetnek igénybe. 14 év felett csak érvényes lengyel-, vagy nemzetközi diákigazolvánnyal. Nyugdíjasok csak lengyel nyugdíjas igazolvánnyal vehetik a kedvezményt igénybe... A bánya látogatása 4 éves kor alatt (szülői felügyelettel) ingyenes.

*: Az árak 2017 december 31-ig érvényesek. 2017 április 29 - május 3, valamint 2017 július 1 és augusztus 31 között a drágábbik fizetendő, míg a további dátumokra az olcsóbb árak vonatkoznak.

FONTOS, hogy foglalás esetén a csoport minimális létszáma 10 fő. Amennyiben csoportodban kevesebben vannak, foglalni akkor is lehet, de kisebb létszám esetén is minimum 10 belépő fizetendő.

---

Idegen nyelvű csoportoknál is hasonló lenne a helyzet, azaz önálló foglalás esetén a jegyárak így alakulak:

- 84/89* pln/fő - normál jegy
- 64/69* pln/fő - kedvezményes jegy.

A kedvezményes jegyet 4 és 25 év közötti gyermekek és egyetemisták vehetnek igénybe. 14 év felett csak érvényes lengyel-, vagy nemzetközi diákigazolvánnyal. Nyugdíjasok csak lengyel nyugdíjas igazolvánnyal vehetik a kedvezményt igénybe... A bánya látogatása 4 éves kor alatt (szülői felügyelettel) ingyenes.

*: Az árak 2017 december 31-ig érvényesek. 2017 április 29 - május 3, valamint 2017 július 1 és augusztus 31 között a drágábbik fizetendő, míg a további dátumokra az olcsóbb árak vonatkoznak.

Mivel mi rendelkezünk szerződéssel Wieliczka felé, ezért ha rajtunk keresztül foglaltok, akkor ennél jóval kedvezményesebb áron tudunk nektek idegenvezetőt szerezni:

Nyelv: Jegyár***: Idegenvezető díja (/csoport)**:
Idegennyelvek* 52 pln / 37 pln 270 pln + 50 pln foglalási díj

* = Rendelkezésre álló nyelvek: angol, német, francia, spanyol, orosz, olasz, cseh, szlovák, magyar, ukrán, fehérorosz, szerb, horvát és eszperantó. Az év bizonyos szakaszaiban litván, japán, svéd, görög, albán és holland vezető is van.
** = 35 főnél nagyobb csoport esetében kötelező még egy idegenvezető fogadása, aki csak biztonsági kíséretet lát el a csoport mellett, így minden esetben érdemes erre a feladatra lengyel vezetőt fogadni. A lengyel idegenvezető ára a feljebb leírtak szerint alakul, és minimum 10 főre fizetendő, de nem több főre, mint amennyien vagytok. (Azaz pl 40 fő esetén 10 fő jegye fizetendő lengyel, és 30 fő jegye a szerződéses áron.)
*** = Az árak a teljes 2017-es évre érvényesek.

FONTOS, hogy foglalás esetén a csoport minimális létszáma 10 fő. Amennyiben csoportodban kevesebben vannak, foglalni akkor is lehet, de minimum 10 belépő fizetendő mindkét foglalási mód esetében.

Egyéb tudnivalók a zarándokösvényről:

Lehetőség van a zarándoklat során szentmisét is mondani a bánya egyik kápolnájában. (Alapvetően erre a Szent János kápolna van kijelölve, de szervezési okokból ez mindig konkrét foglalás esetén derül ki.) A misemondási szándékot foglaláskor előre kell jelezni!

A zarándokösvény bejárása kb 2 órát vesz igénybe. Ez nem tartalmazza az esetlegesen a bányában megtartott szentmise idejét!

Foglalás:

Foglaláshoz kérjük írj emailt az office@zakopaneinfo.hu címre. Üzenetedben kérünk add meg, hogy mely napra, milyen időpontra szeretnél foglalni a zarándokösvényre jegyet és idegenvezetőt, a csoport létszámát, valamint hogy milyen nyelvű idegenvezetőt kértek, és egy tartalék nyelvet is. (Ez utóbbi a bánya kérése, hogy ha bármilyen okból nem tudnák az első helyen megjelölt nyelvet biztosítani, akkor is legyen egy tartalékban tartott vezető, aki a rendelkezésetekre áll.) Ezen adatok alapján tudjuk intézni számotokra a foglalást, ahol a foglalási díjat kell előlegként befizetni, a többit majd helyben kell kiegyenlíteni.

Mit tegyél, ha csoportodnak nem jut magyar nyelvű idegenvezető?

Mivel jelen bejegyzés írásakor egy fő magyar nyelvű vezető dolgozik a bányában, ezért könnyen előfordulhat, hogy nem tud a bánya magyar nyelvű idegenvezetőt biztosítani. Ötleteink erre az esetre:

  • Ha van a csoportodban valaki, aki a fent felsorolt idegennyelvek valamelyikét jól beszéli, és vállalja a tolmácsolás kihívásokkal teli, de szép feladatát, akkor foglalj más nyelvű idegenvezetőt.
  • Igényelhetsz tőlünk nagy gyakorlattal rendelkező tolmácsot lengyel idegenvezető mellé.

Mivel kösd össze a wieliczkai látogatást:

A bányában megtartott zarándokút kb félnapos program lehet utazással együtt, így összeköthető más helyi látnivaló megtekintésével. Ötleteink:

A múzeum nyitvatartása és címe:

  • Április 1 és október 31 között mindennap: 7:30-19:30*
  • November 2 és március 31 között mindennap: 8:00-17:00*

*= A zárási időpont a pénztár zárását, és az utolsó csoport lemeneteli időpontját takarja!

Speciális nyitvatartás:

  • Nagyszombat: 7:30-15:30
  • December 31: 8:00-16:00

Január 1-jén, Húsvétvasárnap, November 1-jén és December 24-25-én a bánya zárva tart!

A bánya címe:

32-020 Wieliczka, ulica Daniłowicza 10.





Kérdés   Zgłoś błąd do skasowania
~galuci
21:00 Ke, 22 Ápr 2014
Vonattal szeretnénk menni.Krakkó-ból hogyan lehet eljutni vonattal a sóbányába?Előre is köszönöm!Egy 17 és egy 14 éves gyerekkel.
[ Válasz ]
        
Re: Kérdés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
23:29 Ke, 22 Ápr 2014
Kedves Galuci!

Vasúti útvonalkeresőt angolul az alábbi linken találsz:

http://rozklad-pk p.pl/bin/query.exe/en?

Ez angol, de a jobb felső sarokban németre, oroszra, lengyelre is lehet váltani. A keresőben a kiinduló állomáshoz \"Kraków Glówny\" írandó, érkezésihez pedig Wieliczka Rynek - Kopalnia legyem. A célállomásról kb 15-20 perc séta a bányamúzeumtól, táblázva is van, de a helyiek is kedvesen szoktak segíteni. (A Kopalnia szó jelenti a bányát az állomás nevében.)

Krakkóból egyébként tömegközlekedéssel is ki lehet jutni (busszal) a bányához.

Marci
[ Válasz ]
felvonó   Zgłoś błąd do skasowania
~Gábor
17:56 Hé, 01 Ápr 2019
Kérdezni szeretném hogy neheten mozgó, lépcsőzni nem tudó ember lévén, tétités ellenében lehetséges e lefelé menetben a felvonót igénybe venni?
[ Válasz ]
        
Re: felvonó   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
18:06 Hé, 01 Ápr 2019
Kedves Gábor!

Lehetsége, de lépcsőzni nem tudó embernek nem ajánljuk Wieliczkát. Jellemzően ugyan még akár ingyen is levisznek egy-egy ilyen embert, de csak az első szintig (64 m mélyre), ahol a látogatás kezdődik. Innen tovább már a csoporttal kell haladni és a látogatás 135 méter mélyen ér véget. Szóval még a lépcsők java hátra van. (Igaz, egyszerre a legtöbb az elején van, ez az ami kiváltható.)
[ Válasz ]


Üdvözlünk Kedves Látogató!

Itt élünk Zakopane városában, a meseszép Tátra lábainál, és magyarként nem egyszer tapasztaltuk, hogy a városról ritkaszép nyelvünkön szinte semmilyen információ nem található meg az Interneten. Ezért álmodtuk meg e portált.

Tőlünk Nektek, hogy nyaralásotok pihentető és élményekben gazdag legyen, hogy megtaláljátok, amit kerestek, hogy ne maradjatok le semmiről, és hogy gondtalanul élvezhessétek a környék lakóinak vendégszeretetét.

Zakopane vár Titeket is!

Csapatunk:

        Gabi, Marci, Máté és Ákos

        ZakopaneInfo.hu

 



HÍRLEVÉL
írd be az e-mail címed




REKLÁM

 
  
 
 
 
 
 
 HASZNOS LINKEK
 
 
 




Kommentek
Re: Kerekesszékkel
~CsMarton
18:21 Va, 24 Márc 2024
Igen. Elvben mozgáskorlátozott igazolvánnyal, de a magyarral úgy sem tudnak mit kezdeni....
Kerekesszékkel
~sato
18:18 Va, 24 Márc 2024
Kedvezményes jegy megilleti a kerekesszékes mozgáskorlátozottat?
Re: Kerekesszékkel
~CsMarton
18:11 Va, 24 Márc 2024
A Gubalówka sikló kerekesszékes használatra alkalmas, akadálymentesített. Fent és lent is...
Kerekesszékkel
~sato
18:07 Va, 24 Márc 2024
A sikló-és kötélvasúton kerekessszékkel fel lehet-e jutni a hegyre, illetve egyáltalán...
Re: Kisbusz
~CsMarton
07:42 Va, 24 Márc 2024
Szia! A csúcsnál szinte biztosan nem, hiszen ott maximum turistautakat lehet lezárni, de...
2010-08-01 -tól te vagy a(z) 114128804 látogató
1999-2024 © MATinternet Zakopane :: Powered by AntCms

Tilos a Honlap bármely tartalmának sokszorosítása, másolása, publikálása, módosítása. E tilalom alá esik különösen a Honlapon található összes szöveg, kép, grafika, embléma, fotó, hang- és videoanyag vagy ezek állóképei. Úgyszintén tilos a Honlapon található anyagok használata bármely más honlapon vagy számítógépes hálózaton.