Login
Jelszó

» Regisztráció
» Elfelejtett jelszó



WIELICZKAI IDEGENVEZETÉS

A Krakkó mellett található a híres wieliczkai sóbánya - mely az elsők közt került fel az UNESCO Világörökségi listájára - méltán híres tárnáiról és termeiről, valamint az azokban található csodás sószobrokról, és egyéb alkotásokról. Ebben a leírásban igyekszünk minden tudnivalót összeszedni számotokra, hogy meglátogathassátok ezt a gyönyörű földalatti múzeumot.

Ez a bejegyzés egyéni utazóknak, családoknak, kisebb társaságoknak szól, de természetesen csoportoknak is meg lehet szervezni a bányalátogatást. Amennyiben tehát csoportot szervezel, a rájuk vonatkozó tudnivalókért kattints ide!

Egyéni utasoknak:

A bánya látogatása csak képzett bányász-idegenvezető vezetésével lehetséges, ez minden érkező vendégre, az egyéni látogatókra is szigorúan vonatkozik. A bánya a helyszínen összegyűlő egyéni utasokból folyamatosan állítja össze a csoportokat, és indítja őket - kb 30-35 főt egyszerre a bányába. Az ilyen típusú látogatás több nyelven is lehetséges.

A látogatás időtartama a hagyományos turistaútvonalon - mely összesen a bánya három szintjét érinti, és 135 méter mélyre visz a só birodalmába - kb 2,5 óra időtartamú. Fontos tudni, hogy lefele végig lépcsőkön, gyalog kell haladni, az út kezdetén rögtön 380 lépcső vár rátok, hogy elérjétek az első szintet.
Felfelé már lifttel szállítanak majd Titeket!

A bányalátogatás végén lehetőség van a bányamúzeum fő részeinek meglátogatására is. Ez opcionális - kb további 1,5-2 órát jelent. Egyéni látogatóként a bánya bejárásának a végén választhattok, hogy a múzeumba, vagy a felszínre mentek-e tovább.

A fent említett módon, a helyszínen összegyűlő, egyéni látogatókból álló csoportokról olvashattok alább információkat, árakat. E mellett lehetőség van akár - sajnos csak minimum 20 fő esetében - előzetes idegenvezető foglalásra. Az erre vonatkozó információkat, árakat, és elérhető nyelveket itt találjátok!

Árak egyéni utasok számára:

Lengyel nyelvű vezetés esetén:

  • Normál jegy: 59/64 pln/fő
  • Kedvezményes jegy: 42/46 pln/fő
  • Családi jegy (2 felnőtt, 2 gyerek): 160/174 pln/4 fő

A fenti árak 2019 december 31-ig érvényesek. A drágábbik ár 2019 április 27-től május 5-ig, valamint 2019 július 1-től augusztus 31-ig fizetendő. Minden más időszakra az olcsóbb árak vonatkoznak 2019-ben.

Kedvezményes jegyet 4 és 25 év közötti gyermekek, fiatalok és egyetemisták vehetnek igénybe. 14 év felett csak érvényes lengyel-, vagy nemzetközi diákigazolvánnyal! Nyugdíjasok csak lengyel nyugdíjas igazolvánnyal vehetik a kedvezményt igénybe... A bánya látogatása 4 éves kor alatt (szülői felügyelettel) ingyenes.
Családi jegyet 2 szülő és 2 gyermek (4 és 17 éves kor között) igényelhet.

A jegy ára magában foglalja a bányász-idegenvezető díját is.

A lengyel nyelvű csoportok folyamatos jelleggel indulnak, ahogy a kb 30-35 fő összegyűlik, így csúcsszezonban maximum 10-20 perc várakozással kell számolnotok, kevésbé frekventált időszakokban is legfeljebb 30-45 perc lehet a várakozási idő.

Idegennyelvű vezetés esetén:

  • Normál jegy: 89/94 pln/fő
  • Kedvezményes jegy: 69/74 pln/fő
  • Családi jegy (2 felnőtt, 2 gyerek): 247/262 pln/4 fő

A fenti árak 2019 december 31-ig érvényesek. A drágábbik ár 2019 április 27-től május 5-ig, valamint 2019 július 1-től augusztus 31-ig fizetendő. Minden más időszakra az olcsóbb árak vonatkoznak 2019-ben.

Kedvezményes jegyet 4 és 25 év közötti gyermekek, fiatalok és egyetemisták vehetnek igénybe. 14 év felett csak érvényes lengyel-, vagy nemzetközi diákigazolvánnyal! Nyugdíjasok csak lengyel nyugdíjas igazolvánnyal vehetik a kedvezményt igénybe... A bánya látogatása 4 éves kor alatt (szülői felügyelettel) ingyenes.
Családi jegyet 2 szülő és 2 gyermek (4 és 17 éves kor között) igényelhet.

A jegy ára magában foglalja a bányász-idegenvezető díját is.

Az idegennyelvű csoportok megszabott időpontokban indulnak - lásd alább - vagy ahogyan egy-egy nyelvre összegyűlik a kb 30-35 ember.

  • Angol: Egész évben 9 és 17 óra között minden 30 percben. Áprilistól októberig 8:30, 17:30, 18:00 is. Ezen felül április 27 - május 5 valamint július 1 - augusztus 31 között 8:00, 18:30 és 19:00 is.
  • Német: Egész évben: 10:45, 14:15 és 16:15.
  • Francia: Egész évben: 10:15, 12:15 és 15:15.
  • Olasz: Egész évben: 9:45, 13:10 és 15:45. Ezen felül április 27 - május 5 valamint július 1 - augusztus 31 között 11:45 és 18:45 is.
  • Orosz: Egész évben: 11:10, 14:10 és 16:10.
  • Spanyol: Egész évben 11:40 és 16:40.

Egyéb szolgáltatások:

  • Fotójegy: 10 pln/fő. (A teljes múzeum területén érvényes fotójeggyel kell rendelkezni fényképek, vagy videoanyag készítéséhez. Aki menet közben gondolja meg magát az a túra során a Szent Kinga kápolna előtt megveheti a fotójegyét.)

Online jegyvásárlás:

​A bánya webshopjában - ezen a linken éritek el angol nyelven, de a jobb felső részen lehet még más nyelveket is kérni - korlátozott számban lehet előzetesen jegyeket vásárolni. A korlátozottság arra vonatkozik, hogy nem minden napi csoport érhető el online, jellemzően reggeli és esti időpontok csak. De aki be akarja biztosítani a látogatását, annak ez is nagy segítség lehet arra, hogy az esetleges helyszíni sorban állást elkerülje.

Idegenvezetés magyar nyelven:

A bánya a helyszínen összegyűlő egyéni utazóknak nem biztosít magyar nyelvű vezetést, de azért van kétféle lehetőségetek is magyar nyelvű idegenvezetésre, ha egyéni látogatóként érkeztek:

  • A bánya tud magyar nyelvű idegenvezetőt adni, ez azonban csak előzetes foglalás alapján lehetséges. A foglalás tudnivalóit a csoportos wieliczkai látogatás oldalán az "Árak szervezett csoportok számára" fejezetben olvashatjátok el! Sajnos csak minimum 20 főre lehet foglalni!
  • Mivel a bányában jelenleg csak két magyar nyelvű vezető dolgozik, az ő előzetes befoglalásuk sokszor akadályokba ütközhet. Ezt megkerülendő tudunk biztosítani lengyel-magyar tolmácsot, aki rendelkezik wieliczkai gyakorlattal, végig tudja tolmácsolni, amit a bányász-idegenvezető mond, s vele tudtok csatlakozni egy induló lengyel csoporthoz. Árajánlatot tőlünk tudtok kérni ilyen esetekre.

Mindkét esetben kéréseitekkel, kéréseitekkel keressetek minket az office@zakopaneinfo.hu email címen!

A bánya egyéb szolgáltatásai:

Szívesen vállalják konferenciák, családi- és céges rendezvények megszervezését, csoportoknak pedig a bánya földalatti éttermében tranzitmenük elkészítését. Részletekért kérjük írj nekünk az office@zakopaneinfo.hu címre!

Ezen felül zarándokcsoportoknak (minimum 20 fő) külön, speciális útvonalat tudnak biztosítani, amelyről részletesen itt olvashattok!

Mivel kösd össze a wieliczkai látogatást:

A hagyományos wieliczkai sóbányalátogatás kb félnapos program, így bátran összeköthetitek más környékbeli látnivalók megtekintésével is. Ötleteink:

  • Krakkói városnézés.
  • Auschwitz és Birkenau megtekintése.

A múzeum nyitvatartása, és címe:

  • Április 1 és október 31 között mindennap: 7:30 - 19:30*
  • November 2 és március 31 között mindennap: 8:00 - 17:00*

*= A zárási időpont a pénztár zárását, és az utolsó csoport lemeneteli időpontját takarja.

Speciális nyitvatartás:

  • Nagyszombat: 7:30 - 15:30
  • December 31: 8:00 - 16:00

Január 1-jén, Húsvétvasárnap, November 1-jén, valamint December 24-25-én a bánya zárva tart!

A múzeum címe:

32-020 Wieliczka, ulica Daniłowicza 10.





Wieliczka idegenvezetése   Zgłoś błąd do skasowania
~Krisztina 07:44 Va, 29 Júl 2018 Kedves Marci,

Most érkeztünk haza Zakopanéból

Nagyon jól sikerült a látogatás, minden tökéletes volt, Mária nagyon kedves volt és egy remek napot töltöttünk a bánya látogatással. Ez főleg akkor vált a hajnali kelés után fantasztikussá ( ha lehet még fokozni), amikor megláttuk a hatalmas, kígyózó sorokat a be/lemenni szándékozókkal.

Köszön jük még egyszer a segítséged

Krisztina
[ Válasz ]
Sóbánya   Zgłoś błąd do skasowania
~Réka 10:59 Csü, 11 Okt 2018 Kedves Marci :)

Itt is szeretném a segítségedet kérni, szint úgy mint az Auschwitzi foglalásnál.

Szeretnék október 21-én eljutni a sóbányába, de mindössze 6-an vagyunk.

Nem feltétlen kell nekünk idegenvezető (akár magyar akár más nyelvű) mert nyomtatok a bányáról infót és azt elolvassuk közben.

Viszont nem találom, hogy mikor tudnánk bemenni, meg mennyibe kerül, vagy hogy zajlik ez?

Előre is köszönöm a segítséget

Réka
[ Válasz ]
        
Re: Sóbánya   Zgłoś błąd do skasowania
~Gabi
11:09 Csü, 11 Okt 2018
Kedves Réka!
Az árak és a belépési időpontok is a fenti cikkben találhatóak. Kérlek olvasd el alaposan, más fontos információkat is találsz benne. Az Online jegyvásárlás linkje a Bánya honlapjára mutat a webshopra, itt tudsz jegyet venni a turnusokra. Idegenvezető nélkül a Bánya nem látogatható, az októberi hosszú hétvégére a magyar idegenvezetők pedig már mind foglaltak.
Gabi
[ Válasz ]
                
Re: Sóbánya   Zgłoś błąd do skasowania
~Réka 11:26 Csü, 11 Okt 2018 Kedves Gabi!

Akkor csak egy megerősítést kérnék, nehogy félreértsek valamit :)

Úgy látom, hogy lengyel nyelvű turista útvonalon kiválasztott felnőtt jegy 59pln.

Még úgy látom október 21-én van is sok időpont lehetőség.

Az nem tiszta nekem, hogy bányász útvonalat, vagy turistaútvonalat kellene választanunk?

köszönöm előre is :)
[ Válasz ]
                        
Re: Sóbánya   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
11:32 Csü, 11 Okt 2018
Turista.
[ Válasz ]
Sóbánya   Zgłoś błąd do skasowania
~Niki
22:18 Szo, 20 Ápr 2019
Kedves Marci ! Érdeklődni szeretnek hogy szeptember 29 en lesz e lehetőség magyar nyelvű idegenvezetésre?
Köszönöm
Niki
[ Válasz ]
        
Re: Sóbánya   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton (redaktor)
08:24 Va, 21 Ápr 2019
Kedves Niki!

ELég messze van még, így nyugodtan mondhatom, hogy lesz esély.
[ Válasz ]
W. Sóbánya-jegy nyomtatás   Zgłoś błąd do skasowania
Hanga
05:23 Hé, 15 Júl 2019
Sziasztok!

A sóbányába online vásároltunk jegyet, de már itt, Lengyelországban. Ki kell nyomtatnunk, vagy elfogadják telefonon bemutatva is? Van erről információtok?
Előre is köszönöm a választ!
Nagyon hasznos segítség az oldalatok, köszönöm. Timi
[ Válasz ]
        
Re: W. Sóbánya-jegy nyomtatás   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
07:06 Hé, 15 Júl 2019
Kedves Timi!

A honlapjuk szerint egy visszaigazolást kaptál, amit be kell mutatni helyben a kasszában egy útlevél vagy személyi igazolvány (nyilván a megrendelőé) társaságában.
A honlapjuk szerint elég megadni a foglalási számot. A honlapon szereplő szabályzat már a visszaigazolás bemutatását adja meg. Így elvben szerintem elég lehet azt telefonról bemutatni, de ha biztosra akartok menni, és persze, ha van lehetőségetek, akkor nyomtassátok ki.
[ Válasz ]
                
Re: W. Sóbánya-jegy nyomtatás   Zgłoś błąd do skasowania
Hanga
08:42 Hé, 15 Júl 2019
Köszi a gyors választ!
[ Válasz ]
Wieliczka családi jegy   Zgłoś błąd do skasowania
~PJudit
13:45 Pé, 16 Aug 2019
Kedves Marci!
Hárman utazunk Krakkóba augusztus utolsó hetében, 2 felnőtt és egy 13 éves gyerek. Most szeretném online lefoglalni a jegyeinket egy angol nyelvű vezetésre, kérdésem, hogy vehetünk-e így is családi jegyet?
A felnőtt jegyár 94, a kedvezményes 74, ez összesen hármunknak már több, mint a családi jegy, ami 262, de nem szeretnénk abba belefutni, hogy nem 2 felnőtt, 2 gyerek vagyunk. Volt már ezzel kapcsolatban tapasztalatotok?
Az online jegynél azt írja, hogy a kapott visszaigazolást a helyszínen váltják jegyre, akkor ezzel tényleg kiváltható a hosszú várakozás és ilyenkor egy másik elővételes sorba kell állni?

Illetve, szintén kérdezném, mi a tapasztalat, ha csak úgy odamegyünk egy hétköznap nyitásra, már akkor is nagy sorra kell számítani?

Melyiket javasolnád?

Nagyon köszi előre is a választ.
Judit
[ Válasz ]
        
Re: Wieliczka családi jegy   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
13:50 Pé, 16 Aug 2019
Kedves Judit!

Elvben családi jegy kevesebb emberre nem jár. Egyébként, ha tényleg mentek nyitásra, akkor nem lesz nagy sor. De akkor tényleg nyitásra!

Az online jegyesek külön tudnak bejelentkezni.
[ Válasz ]
magyar nyelvű idegenvezetés   Zgłoś błąd do skasowania
~Julcsi
18:59 Pé, 25 Okt 2019
Kedves Marci és Gabi,

elpreláthatólag november 16-ára lehet-e magyar nyelvű idegenvezetésen résztvenni 2 fővel?

Üdvözlettel: Julcsi
[ Válasz ]
        
Re: magyar nyelvű idegenvezetés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
20:05 Pé, 25 Okt 2019
Kedves Julcsi!

A megadott napra nincs csatlakozhato csoportunk. Ha lesz, hirdetjük majd a ZakopaneInfon.
[ Válasz ]
online jegy   Zgłoś błąd do skasowania
~Gergő
13:16 Csü, 07 Nov 2019
Kedves Marci!

Az Auschwitz-i látogatásunkra már lefoglaltam a jegyet online az oldalatok útmutatása alapján,( amiért nagy köszönet!) mivel az a hazautazásunk napjára lett tervezve, igy nagyjából ki tudtam számolni hogy Krakkóból mikorra érünk oda. A sóbányai látogatásunk azonban az érkezésünk napjára (vasárnapi nap) van tervezve igy nem nagyon tudom megsaccolni az érkezésünk idejét és igy az online jegyfoglalást sem merem bevállalni. Az lenne a kérdésem, hogy a helyszini jegyvásárlás minden alkalommal megoldható estlegesen egy rövid várakozási idővel? Vagy ha lefoglalom a jegyeket online egy bizonyos időpontra, és csúszunk akkor az későbbi turnusba is beváltható-e? Köszönöm előre is a segítséget!
[ Válasz ]
        
Re: online jegy   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
18:06 Csü, 07 Nov 2019
Szia!

Wieliczka sosem adja el online az összes jegyet, így helyben van mindig. A várakozás ideje tömegfüggő, de hinném, hogy így november tájt komolyabb tömeggel kéne számolni.
Ha veszel valamit elővételben és lekésed, akkor szerintem szavad nem lehet, ha nem engednek le...
[ Válasz ]
                
Re: online jegy   Zgłoś błąd do skasowania
~Geri 08:27 Pé, 08 Nov 2019 Köszönöm szépen a választ, én is így gondoltam, úgyhogy marad az érkezés utáni helyben történő vásárlás. Ha várni kell hát várni kell.
Szép napot!
[ Válasz ]


Üdvözlünk Kedves Látogató!

Itt élünk Zakopane városában, a meseszép Tátra lábainál, és magyarként nem egyszer tapasztaltuk, hogy a városról ritkaszép nyelvünkön szinte semmilyen információ nem található meg az Interneten. Ezért álmodtuk meg e portált.

Tőlünk Nektek, hogy nyaralásotok pihentető és élményekben gazdag legyen, hogy megtaláljátok, amit kerestek, hogy ne maradjatok le semmiről, és hogy gondtalanul élvezhessétek a környék lakóinak vendégszeretetét.

Zakopane vár Titeket is!

A portál megálmodói:

        Johanna, Gabi és Marci

        ZakopaneInfo.hu

 



HÍRLEVÉL
írd be az e-mail címed




REKLÁM

 
  
 
 
 
 
 
 HASZNOS LINKEK
 
 
 




Kommentek
Re: Jegyvásárlás
~CsMarton
18:18 Csü, 05 Dec 2019
Kisbusszal. A Makuszynskiego és Zamoyskiego utcák kereszteződésében van megálló, a...
Re: Jegyvásárlás
~Judit
18:12 Csü, 05 Dec 2019
Kedves Marci! Köszönöm szépen gyors válaszodat. Még egy kérdés....
Re: Jegyvásárlás
~Gabi (redaktor)
08:39 Csü, 05 Dec 2019
Kedves Judit! Van rá esély, hogy tudok jegyet venni, de lehet, hogy sorba, kell érte...
Re: Csak egy kérdés
~Gabi (redaktor)
08:25 Csü, 05 Dec 2019
Kedves Vadalma22! Szerintem érdemes megpróbálni a feljutást. Ilyenkor még nincs...
Jegyvásárlás
~Judit
21:47 Sze, 04 Dec 2019
Kedves Marci! Dec.22-én érkezünk Zakopaneba,5 napra. Az egyik nap szeretnénk felmenni...
2010-08-01 -tól te vagy a(z) 32944590 látogató
1999-2019 © MATinternet Zakopane :: Powered by AntCms

Tilos a Honlap bármely tartalmának sokszorosítása, másolása, publikálása, módosítása. E tilalom alá esik különösen a Honlapon található összes szöveg, kép, grafika, embléma, fotó, hang- és videoanyag vagy ezek állóképei. Úgyszintén tilos a Honlapon található anyagok használata bármely más honlapon vagy számítógépes hálózaton.