Login
Jelszó

» Regisztráció
» Elfelejtett jelszó



Auschwitz

Az auschwitzi haláltábor látogatását az ott elkövetett szörnyűségek és kegyetlenkedések ellenére is ajánljuk mindenkinek, aki a múltat szeretné alaposan megismerni. A látogatás során az Auschwitzi haláltábort (KL-Auschwitz I.) és a Birkenaui lágert (KL-Auschwitz II.) tudjátok bejárni! Érdemes minimum 3,5-4 órát szánnotok a két tábor bejárására!

Jelen leírás azoknak a csoportoknak szól (létszámtól függetlenül) akik saját idegenvezetőt szeretnének maguknak. 10 fő felett ez kötelező is, de természetsen akár 1 fő is kaphat idegenvezetést.

Fontos tudni azt is, hogy maximum 10 fős társaságok egyéni vendégként, idegenvezető nélkül, egyénileg is látogathatják Auschwitzot. Ezekért a tudnivalókért tudnivalókért kattintsatok ide!

Csoportoknak:

A tábor területén működő múzeum kategorizálása szerint minden 10 fő feletti társaságnak idegenvezetőt kell fogadnia és fejhallgatókat kölcsönöznie! (A maximum 10 fős társaságok is igénybe vehetik az idegenvezető szolgáltatásait, de fülhallgatókat nem kell bérelniük!) Az idegenvezetőt előzetesen le kell foglalni a múzeum magas látogatottsága miatt! A múzeum vezetése kiemelten kéri, hogy legalább két héttel a tervezett látogatás előtt foglaljátok be a vezetőtöket! A gyakorlati tapasztalat azt mutatja, hogy ennél jóval hamarabb érdemes. Foglalni 6 hónapra előre lehet maximum. A foglalás minimális előzetes határideje 5 nap, ezen az időtartamon belül a foglalás már nem lehetséges.

A múzeum 2015 január 1-től erős változtatásokat vezetett be a foglalásban, látogatásban. Ennek keretében mindenféle látogatási formát előzetesen regisztrálni kell, az idegenvezető szolgáltatásait pedig előre, 100%-ban rendezni is kell, különben a foglalás érvényét veszíti.

A foglalások fizetését bankkártyás vásárlás (vagy lengyel bankszámláról történő gyorsított utalás formájában - már ha valakinek van lengyel bankszámlája) tudjátok rendezni önálló foglalás esetén. Természetesen, ha nálunk foglaltok, akkor a regisztrációt, és a fizetést mi tudjuk intézni.

Minden ilyen 2015-ös változást zöld színnel leltek a szövegben.

Árak:

Előre foglalt csoportok esetében belépőt nem kell fizetni, csak az alábbi díjakat:

1) Hagyományos látogatás Auschwitz és Birkenau területén. (Időtartama kb 3,5 óra.)

  • Idegenvezető 10 főig: 430 pln/csoport.
  • Idegenvezető 11-20 fő között: 530 pln/csoport, mely az idegenvezetés mellett még maximum 20 fülhallgató bérlésének árát is tartalmazza. *
  • Idegenvezető 21-30 fő között: 580 pln/csoport, mely az idegenvezetés mellett még maximum 30 fülhallgató bérlésének árát is tartalmazza. *
  • Foglalási díj: 50pln/csoport - létszámtól függetlenül.

Az árak lengyel és egyéb nyelvű idegenvezetőkre is vonatkoznak. Egyéb kérhető nyelvek: magyar, horváth, cseh, angol, héber, francia, német, olasz, japán, orosz, szerb, szlovák, spanyol, portugál, holland, norvég és svéd.

Egy idegenvezető maximum 30 fővel léphet be a múzeum területére. Amennyiben csoportotok e létszámkorlát felett van, akkor második idegenvezetőt kell fogadni, és a csoportot ketté osztják. Az új rendszer ezt automatikusan regisztrálja, azaz ha 31-en mentek, akkor automatikusan két idegenvezetőt regisztrál a csoporthoz, és dupla idegenvezetési díjat számol fel.

* = A fülhallgató nem audioguide, hanem az idegenvezető kihangosítását szolgáló eszköz.

FONTOS!!! Idegenvezető foglalása esetén a megrendelést a múzeum visszaigazolását követő 72 órán belül ki kell fizetnetek, különben a foglalást törlik! A kifizetéshez mi tudunk megfelelő segítséget nyújtani, hogy ne kelljen a nemzetközi utalás sebességétől függni, de ebben nektek is partnereknek kell lenni a gyors fizetésben.
KIEMELTEN FONTOS, hogy a 72 órába hétvégék, ünnepek esetén a nem banki munkanapok is beleeshetnek, éppen ezért időnként ez a 72 órás időintervallum is lecsökkenhet kevesebbre!

Fizetés után megküldjük a jegyeket (amelyeknek külön költsége nincs), amiket mindenképpen magatokkal kell majd vinnetek - a vonalkód épségére ügyeljetek - mert csak ezekkel tudtok belépni! Komoly késés, nem megjelenés esetén nem adnak vissza pénzt. Kis késés esetén az idegenvezetés csökkentett időtartamban valósulhat meg.

A kifizetett rendeléseket az érkezés előtt 8 nappal költségmentesen lehet lemondani (visszafizetik a pénzt), vagy módosítani (kifizetik a részlegesen visszajáró pénzt). 8 napon belül semmilyen körülmények közt nem adnak vissza pénzt, és nem adnak lehetőséget a módosításra sem!!!

2) Más típusú látogatási lehetőségek Auschwitz és Birkenau területén

A múzeum a hagyományos látogatás mellett számos egyéb időtartamú (4 órás tanulmányút Auschwitz területén, egynapos tanulmányút Auschwitz és Birkenau területén, kétnapos tanulmányút Auschwitz és Birkenau területén) vezetést kínál az idelátogatóknak, hogy jobban megismerhessék a tábor történetét.
Amennyiben ezek érdekelnék csoportotokat, kérjük írjatok emailt az office@zakopaneinfo.hu címre, és tájékoztatást adunk róluk!

A fent leírt fizetési feltételek ezekre a hosszabb idegenvezetésekre is kivétel nélkül vonatkoznak!

Mit tegyél, ha nem jut a csoportodnak magyar nyelvű idegenvezető?

Minthogy összesen 2-3 magyaros vezető van Auschwitzban, sajnos sokszor ez nem elegendő létszám, hatöbb magyar csoport érkezik. Ez leginkább a magyar ünnepekhez kapcsolódó hosszú hétvégéken jellemző, illetve a "főszezon" (április - október) hétvégéin, amikor amúgy is megemelkedik a régióba látogató magyar csoportok száma. Ötleteink:

  • Amennyiben van megfelelően képzett, és valamely fenti idegennyelvet jól beszélő utaskísérőtök a csoportban, vagy egy bátor csoporttag, aki vállalja a tolmácsolást, akkor bármely (természetesen a nektek megfelelő) nyelven érdemes vezetőt rendelni.
  • Szívesen adunk a csoport mellé lengyel-magyar tolmács-utaskísérőt, aki tudja vállalni a tolmácsolást lengyel nyelvből és már rendelkezik auschwitzi gyakorlattal. A tolmács-utaskísérő ára: 350-550 pln/csoport, attól függően, hogy kit találunk szabadon. Munkája más programmal is összeköthető a múzeum látogatása mellett - pl Wieliczka látogatás - és ez esetben napidíjra adunk ajánlatot a csoport igényeinek megfelelően.

Mivel kösd össze az auschwitzi látogatást?

A hagyományos auschwitzi vezetés mindennel egyben kb félnapos program. (Erősen függ attól, hogy honnan indultok reggel, avagy hova kell megérkeznetek este.) Csoport szinten az alábbi programokkal érdemes összekötni:

  • Látogatás Wadowicében, a pápa szülővárosában. (kb 1,5 órás program)
  • Városnézés Krakkóban - ha Krakkóban van a szállásotok.
  • Wieliczkai sóbánya látogatása - ha Krakkóban van a szállásotok.

Az Auschwitz múzeum nyitvatartása:

  • December: 7:30-14:00
  • Január és November: 7:30-15:00
  • Február: 7:30-16:00
  • Március és Október: 7:30-17:00
  • Április, Május és Szeptember: 7:30-18:00
  • Május és Szeptember: 7:30-18:00
  • Június, Július és Augusztus: 7:30-19:00

A fenti zárási időpontok az utolsó belépési lehetőségre vonatkoznak. A múzeum területét elhagyni a zárás után 1,5 órában kell. Tehát például októberben belépni 17:00-ig lehet, a múzeumból kijönni 18:30-ig kell.

A múzeum január 1-jén, Húsvét vasárnap és december 25-én zárva tart. Ezeken felül hivatalos küldöttségek látogatásai alkalmával a múzeum szintén zárva tarthat!

A múzeum címe:

32-603 Oświęcim, ulica Więżniów Oświęcimia 20. (Ez a hivatalos cím, ami egy eldugott, hátsó kaput takar valójában.) Praktikusan a látogatói főbejárat címe: 32-603 Oświęcim, ul. St. Leszczyńskiej 11.





re   Zgłoś błąd do skasowania
~Balu
18:35 Csü, 28 Júl 2011
Szia mindenki!

Hát ez olyan szépen le van írva. Az igazság, hogy fejetlenség van látogatottság terén. Mindenkinek fizetnie kell a látogatásért, és nem az idegenvezető miatt. Magyar idegenvezetőnek híre hamva sincs. Tudom mert két hete voltam. S nem feltétlen 10 fő egy csoport. Amúgy a jegyet a mozifilmvetSzia mindenki!

Hát ez olyan szépen le van írva. Az igazság, hogy fejetlenség van látogatottság terén. Mindenkinek fizetnie kell a látogatásért, és nem az idegenvezető miatt. Magyar idegenvezetőnek híre hamva sincs. Tudom mert két hete voltam. S nem feltétlen 10 fő egy csoport. Szia mindenki!

Hát ez olyan szépen le van írva. Az igazság, hogy kissé kapkolódás van látogatottság terén. Mindenkinek fizetnie kell a látogatásért, és nem az idegenvezető miatt. Magyar idegenvezetőnek híre hamva sincs. Tudom mert két hete voltam. S nem feltétlen 10 fő egy csoport. vetités okán szedik. Viszont korrekt az idegenvezetés, és a másik táborba Birkenauba, busz visz, és hoz vissza. Összeségében, korrekt minden. A turista nagyon sok. Jó előre egyeztetni ;)

B.
[ Válasz ]
        
Re: re   Zgłoś błąd do skasowania
~csmarton
18:54 Csü, 28 Júl 2011
Szia Balu!

Van magyar idegenvezető, három is. (Eddig mi is csak kettőről tudtunk, kb egy hete ismerkedtünk meg a harmadikkal.) Szerintem viszont őket nem adják oda egyéni látogatóknak, ha 10 és 15 óra között érkeztek.

Az alapján, amit írsz ez kb így lehetett, és egy a múzeum által szervezett csoporthoz csatlakozhattatok.
10 előtt, és 15 után beengednek ingyen, vezető nélkül is, ha egyéniként mész, és nem vagytok 10 főnél többen.
Estére/éjszakára fent lesz erről is minden info, csak nem a csoportos részen, hanem a programok között, ami inkább egyéni utazóknak szól. (Persze lesz összekötő link is, csak készüljünk el mindennel...)

Gyors voltál!
[ Válasz ]
érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~kikelet
20:31 Sze, 20 Márc 2013
SZIASZTOK!
Április 26-ára szeretnék 12-13 fő részére magyar idegenvezetőt az Auschwitzi tábor megtekintéséhez.Ha kérhetnélek, adjatok tájékoztatást, milyen lehetőségek lennének.Segítségeteket előre is köszönöm!
[ Válasz ]
        
Re: érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
08:58 Csü, 21 Márc 2013
Küldtem választ emailben!
Marci
[ Válasz ]
                
Re: érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~kikelet
19:17 Ke, 26 Márc 2013
SZIA MARCI! A MEGADOTT E-MAIL CÍMRE(papnetunde@algyoktv.net ) NEM ÉRKEZETT ÜZENET.
[ Válasz ]
                        
Re: érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
20:30 Ke, 26 Márc 2013
Elküldtem újra. A kommentedből másoltam ki az email címet, remélem most megérkezik. Esetleg nézd meg, kérlek, a kéretlen (spam) levelek között, hátha oda tette a levelezési rendszered!
Marci
[ Válasz ]
                                
Re: érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~kikelet
16:50 Hé, 01 Ápr 2013
Küldtem egy másik e-mail címet, mert az előzőre nem kaptam meg a választ. Kérlek, küld el még egyszer. Köszi!
[ Válasz ]
                                        
Re: érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
17:12 Hé, 01 Ápr 2013
Szia!

Elküldtem mindkét címre, ráadásul most nem csak az office@zakopaneinfo.hu címről, hanem a polandtourism@gmail.com címről is.
Ha nem érkezett meg, akkor nézzétek meg a SPAM fiókokat, és ha ott sincs, akkor kérlek írj egy emailt a polandtourism@gmail.com címre! Köszönöm...
Marci
[ Válasz ]
                
Re: érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~Kovács Dávid
20:19 Va, 04 Feb 2018
Kedves Marci!

Április 28-án kb 15 fős magyar csoporthoz, kellene magyar idegenvezető. Van erre lehetőség vagy bármilyen mód?
Köszönettel
Kovács Dávid
[ Válasz ]
                        
Re: érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
08:54 Hé, 05 Feb 2018
Szerintem nincs. Már rég nincs magyar vezető szabadon erre a hétvégére, de egy ideje már a csoportos limitek is beteltek, szóval szinte sansztalan az is, hogy a csoport más nyelvet foglaljon és vigyen magával tolmácsot.
Marci
[ Válasz ]
                
Re: érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~nehez ildiko
15:12 Sze, 06 Jún 2018
Szia! Három hét múlva szeretnénk menni a táborba.kb húsz fő,idegenvezetőt keresnénk mi is.tudsz nekünk ebben segíteni? válaszodat előre is köszönöm.Üdv Ildikó.
[ Válasz ]
                        
Re: érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
19:18 Sze, 06 Jún 2018
Kedves Ildikó!

Köszönjük hozzászólásodat. Alap esetben azt kérném, hogy írj emailt. Mivel írtál, ezért már válaszoltunk is. Minden továbbit emailen keresztül.
Marci
[ Válasz ]
Kérdés   Zgłoś błąd do skasowania
~B.Ricsi
14:17 Ke, 23 Ápr 2013
Sziasztok,

mi kb. 10-12 mennék 2013. május 19-én 11-12 óra körül. Szeretnék időpontot és idegenvezetőt foglalni.
Hogyan lehetséges ez?

Előre is köszönöm a választ!

Ricsi
[ Válasz ]
        
Re: Kérdés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
14:21 Ke, 23 Ápr 2013
Kedves Ricsi!

Emailben alapesetben, de május 19 sajna sansztalan, mert se 18-ra, se 19-re nincs már szabad magyaros idegenvezető.

Ha a május 20 (pükösdhétfő) még jó nektek, akkor oda viszont 10:00-ra van egy csoport, amihez tudnátok csatlakozni.
Ha ez jó nektek, akkor kérlek az office@zakopaneinfo.hu címre írj nekünk! Köszi!

Üdv!
Marci
[ Válasz ]
Köszönet!   Zgłoś błąd do skasowania
~Ricsi 09:00 Ke, 30 Ápr 2013 Kedves Mindenki,

nagyon sok segítséget kaptam ezen az oldalon (Marcitól)!
Gyors és pontos válaszokat kaptam a felmerülő kérdéseimre!
Ajánlom mindenkinek!

Köszönöm Marci!
[ Válasz ]
Magyar idegenvezetés   Zgłoś błąd do skasowania
~daldi
12:22 Hé, 03 Jún 2013
Szeretném megkérdezni, hogy 2013.06.06-06.09 közötti intervallumban lesz-e magyar idegenvezetés, amihez ketten tudnánk csatlakozni?
A választ előre is nagyon köszönöm
[ Válasz ]
        
Re: Magyar idegenvezetés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
12:30 Hé, 03 Jún 2013
Kedves daldi!

Sajnos (jelen állás szerint) mi nem szervezünk. Hétvégére (június 8 vagy 9) le tudom kérdezni, hogy van-e szabad idegenvezető, és meghirdethetjük, hátha csatlakozik Hozzátok más.)
Marci
[ Válasz ]
POntosítás   Zgłoś błąd do skasowania
~Andi
23:11 Csü, 27 Jún 2013
Sziasztok!

Július 5-6-7 megyünk Murzasichle faluba.Szeretnénk megnézni a tábort.2 felnőtt 4 gyerekkel.Hogyan is működik pontosan?Árak és idegenvezető?Köszönöm a választ!
[ Válasz ]
        
Re: POntosítás   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
11:39 Hé, 01 Júl 2013
Válasz ment emailben, a Facebookon megbeszéltek szerint.
Marci
[ Válasz ]
Re: Magyar idegenvezetés   Zgłoś błąd do skasowania
~robi0621
16:25 Szo, 06 Júl 2013
Sziasztok mi és a kis csoportunk szeretnék meglátogatni a tábort!De még nem voltunk ott így nem tudjuk,hogy hogyan zajlik a kiutazás,tolmács stb..Tudnátok nekem ebben bővebb felvilágosítást adni,hogyan működik a látogatás intézése és,hogy mennyibe kerül!Előre is köszönöm Üdv:Róbert
[ Válasz ]
        
Re: Magyar idegenvezetés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
21:48 Sze, 10 Júl 2013
Kedves Róbert!

Köszönöm türelmedet. Pár perccel ezelőtt küldtem emailt is, amiben minden kérdésre válaszolok. A fenti cikk is elég jól behatárolja a látogatás árát, programját idejét.
Természetesen minden felmerülő kérdés, kérés esetén állunk rendelkezésre.
Marci
[ Válasz ]
érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~Vik
20:40 Szo, 13 Júl 2013
Szia,
Szeretném kérdezni, hogy július 30 vagy 31-én mennénk Auschwitzba, sosem jártunk még ott. 2 felnőtt + 1 gyerekkel tudnánk magyar csoporthoz csatlakozni és mennyibe kerülne?
Köszönöm a vàlaszt előre is
Viki
[ Válasz ]
        
Re: érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
18:41 Hé, 15 Júl 2013
Kedves Viki!

Köszönjük nejegyzésed, és türelmedet is.

Sajnos a keresett időszakban még nics csoportunk, amihez csatlakozhatnátok, de persze ez változhat.

Kiscsoportok kialakítására is van lehetőség, ilyenkor az alábbi árakkal kell számolni:

- Magyar nyelvű idegenvezető: 250 pln/csoport.
- Foglalási díj: 50 pln/foglalás.

Ezt úgy tudjuk olcsóbbá tenni, hogy meghirdetjük a ZakopaneInfo és KrakkoInfo oldalakon, és ha más is csatlakotik, akkor az idegenvezető díja arányosan eloszlik.
Most is (2013 július 15( találsz ilyen meghirdetést a főoldalon, vagy számosat az archívumban.

Üdv Zakopanéból:
Marci
[ Válasz ]
        
Re: érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~clipesmiska
17:39 Sze, 17 Júl 2013
Szia!
Mi is mennénk, nekünk is jó lenne a július 30 vagy 31. ketten vagy hárman mennénk. Ha esetleg be tudnánk csatlakozni valamelyik csoportba az jó lenne.
[ Válasz ]
                
Re: érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~clipesmiska
17:41 Sze, 17 Júl 2013
Ha valaki tud valamit, légyszi emailben írjatok.
[ Válasz ]
                        
Re: érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
21:17 Sze, 17 Júl 2013
Sajnos csoportunk nem lesz az adott időszakban. Ha van kedvetek összeállni a fenti kommentelővel, akkor írjatok az office@zakopaneinfo.hu címre nekünk emailt, és szívesen foglalunk nektek idegenvezetőt, és a költségek rögtön feleződnek.

Marci
[ Válasz ]
                        
Re: érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
12:01 Ke, 23 Júl 2013
Szia Misi!

Nagyon eltüntél, pedig rengeteg email ment.
Marci
[ Válasz ]
        
Re: érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~Misi
18:22 Csü, 18 Júl 2013
Tisztelt Viki!
van már valami előrelépés az ügyben? Kaptunk egy ötletet Marcitól. Sajnos egyelőre rajtunk kívül senki nincs ezen időpontra így mi lennénk.
[ Válasz ]
                
Re: érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~Viki 15:23 Pé, 19 Júl 2013 Kedves Misi,
Marci segítő közreműködésével úgy tűnik idegenvezetővel látogathatjuk meg Auschwitzot, ha Ti is jöttök
Üdv.: Viki
[ Válasz ]
érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~Éva
07:16 Va, 28 Júl 2013
Kedves Marci!
Sajnos csak most, utazásunk szervezésének finisében bukkantam erre az oldalra. Júli. 30-tól aug. 2-ig leszünk Krakkóban. Szeretnénk meglátogatni Auschwitzot is. Esetleg van tudomásotok olyan magyar idegenvezetésű csoportról az adott időszakban, akihez csatlakozhatunk? 4-en mennénk. 2 felnőtt + 2 gyerek. Válaszod előre is köszönöm, Éva
[ Válasz ]
        
Re: érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
07:31 Va, 28 Júl 2013
Kedves Éva!

Sajnos pont körbelőttétek a csoportjainkat...
Marci
[ Válasz ]
szervezés   Zgłoś błąd do skasowania
~may2010 09:02 Sze, 21 Aug 2013 Kedves Marci,

Szeretném megköszönni a szervezést és ezt az élményt, amit kaptunk, az auschwitzi látogatáson. Nélküled ez nem valósulhatott volna meg. Magam, és a társak nevében is csak hálás lehetek, és mindenhol ajánlani fogom a nevedet. :)

Még sok sikeres szervezést kívánok!!!
Egy nagyon elégedett és hálás látogató :):)

Emese
[ Válasz ]
Auschwitzi látogatás   Zgłoś błąd do skasowania
talinka70
16:32 Sze, 28 Aug 2013
Sziasztok

Ketten szeretnenk menni a kisfiammal aki 14 eves magyar nyelvu csoporttal ha tudtok idopontot vagy esetleg csoportot szivessen csatlakozznank.

Udvozlettel Katzer Katalin
[ Válasz ]
Auschwitzi látogatás   Zgłoś błąd do skasowania
talinka70
16:33 Sze, 28 Aug 2013
Sziasztok

Ketten szeretnenk menni a kisfiammal aki 14 eves magyar nyelvu csoporttal ha tudtok idopontot vagy esetleg csoportot szivessen csatlakozznank.

Udvozlettel Katzer Katalin
[ Válasz ]
        
Re: Auschwitzi látogatás   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
17:24 Sze, 28 Aug 2013
Kedves Katzer Katalin!

Jelenleg egy csoportunk van szeptember 21-re, amihez lehet csatlakozni. A meghirdetést a főoldalunkon megleled.

Más időpontot megoldást javasolni a Ti tervezett utazásotok dátumának ismeretének hiányában nem tudok.
Marci
[ Válasz ]
Foglalás...   Zgłoś błąd do skasowania
~bejca
02:47 Ke, 03 Szept 2013
Sziasztok!

Október 6-7-8.-án mennék Lengyelországba és szeretném megnézni a tábort!Hogyan tudok foglalni magyar idegenvezetőt valamelyik napra ha csak 2-en vagyunk?
[ Válasz ]
        
Re: Foglalás...   Zgłoś błąd do skasowania
~Gabi
07:48 Ke, 03 Szept 2013
Szia!

Ha csak ketten vagytok akkor is lehet idegenvezetőt foglani, az ár ebben az esetben 250 pln/max 10 fő + 50 pln foglalásidíj és nem kell fülhallgató.
Jelentkezni nálunk kell mailban az office@zakopaneinfo.hu címen. Bővebb leírást a programok menüpont alatti Auschwitznál találsz. Link mutat rá ennek a cikknek az elején, az egyéni venédégekről szól mondatban. Szép napot Gabi
[ Válasz ]
Auschwitz látogatás   Zgłoś błąd do skasowania
~Évi 09:54 Csü, 26 Szept 2013 Kedves Gabi!

Szeretném utólag megköszönni a közbenjárásotokat.

Megható és nagyon szomorú volt az Auschwitz-i látogatás, de óriási élmény volt, és ezzel együtt fantasztikus három napot töltöttünk Krakkóban.
Évi
[ Válasz ]
érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
Tata
15:19 Va, 06 Okt 2013
Szia, Marci!

Október 27-én, vasárnap reggel szeretnénk Auswitzba menni öten. Tudnál ajánlani magyar nyelvű idegenvezetőt, esetleg kisebb-nagyobb csoportot, akihez tudnánk csatlakozni?
Előre is köszönöm, Anita
[ Válasz ]
        
Re: érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
15:34 Va, 06 Okt 2013
Szia Anita!

Sajnos csoportot nem tudok ajánlani, mert nekünk 27-én (még) nincs. Foglalni remélem tudunk nektek, ez ügyben emailt írok.
Marci
[ Válasz ]
idegenvezetés   Zgłoś błąd do skasowania
~RT
12:11 Ke, 22 Okt 2013
Sziasztok!

Érdeklődnék, hogy tudtok e abban segíteni, hogy mi 9-en mennénk most hétvégén, október 26.-án Auschwitzba, és lenne e lehetőségünk magyar idegenvezetésre, illetve ha igen, akkor ez milyen költséggel járna?
Előre is köszönöm a segítségeteket!
[ Válasz ]
        
Re: idegenvezetés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
12:22 Ke, 22 Okt 2013
Kedves RT!

Ami biztos, hogy 26-án nincs már szabad magyaros idegenvezető Auschwitzban, mindet (2 fő) befoglalták már egész napra...
Nekünk október 25-re sikerült foglalni, nem tudom az nektek jó lehet-e, de a ZakopaneInfo főoldalán meglelitek a csatlakozási lehetőségről szóló cikket.

Ha csak a 26-a jó nektek, akkor egyedül az önálló megtekintés marad, ami ingyenes, ha nyitás után 8:00 és 10:00 között léptek be a múzeum területére, hiszen 11 fő alatt nem számítotok csoportnak.
Illetve esetleg más idegennyelvű idegenvezetőt lehet fogadni, ha van a csapatban valaki, aki tolmácsolja. Ennek költsége: 250 pln/idegenvezető, 50 pln/foglalási díj. Más költség nincs.

Marci
[ Válasz ]
                
Re: idegenvezetés   Zgłoś błąd do skasowania
~RT 13:20 Ke, 22 Okt 2013 Rendben, köszönöm Marci, átgondoljuk, de a péntek 9 óra nem igazán lehetséges, mert péntek hajnalban indulunk
Azért köszönöm!
[ Válasz ]
                        
Re: idegenvezetés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
13:24 Ke, 22 Okt 2013
Ez egy elég elfogadható indok.
Marci
[ Válasz ]
Auscwitz   Zgłoś błąd do skasowania
~imolka21
17:27 Hé, 20 Jan 2014
Kedves Marci!Írtam egy email-t mert lenne még kérdésem de lehet,hogy egy betűt elírtam az email címben ezért inkább itt is írok. Ez az ár bármelyik túrára vonatkozik vagy csak a hagyományos túrára?Ez email cím amit a foglalással kapcsolatosan megadtál ez a te email címed és akkor te intézed a foglalást ingyen nektek ezért nem kell fizetni vagy kié az email cím? A foglalási díjat a helyszínen kell kifizetni vagy el kell utalni? Bocsánat a sok kérdésért lehet csak én vagyok nehéz fejű.Válaszod előre is köszönöm!
Imola
[ Válasz ]
        
Re: Auscwitz   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
17:58 Hé, 20 Jan 2014
Levelet megkaptuk, és küldtem is már rá választ!
[ Válasz ]
Auschwitz   Zgłoś błąd do skasowania
~Adrienn
17:45 Ke, 18 Márc 2014
Szia! Szeretnénk meglátogatni a párommal és egy ismerősünkkel a tábort. Nem jártunk még ott. Az lenne a kérdésem, hogy 2014.04. hónapban szeretnénk menni idegenvezetővel mindenképp.Meg lehetne oldani? Tudnál segíteni nekünk? Előre is köszi. Adrienn
[ Válasz ]
        
Re: Auschwitz   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
17:57 Ke, 18 Márc 2014
Kedves Adrienn!

Reméljük igen. Elvben bármikorra tudunk nektek idegenvezetőt foglalni magyar nyelven. Sőt, április 11-re most van is egy időpontunk, amire lehet jelentkezni.

A ZakopaneInfo Főoldalán meg is leled ennek meghirdetését. Ebben rögtön az árak is benne vannak, és persze itt az a bónusz, hogy a más jelentkezőkkel közösen akár osztozni is tudtok a költségeken.
Persze ha ez a dátum nem jó nektek áprilisban, vagy nem szeretnétek közösen menni másokkal, akkor más időpontok is szóba jöhetnek, ahogy nektek megfelelő.

Természetesen felmerülő kérdések, kérések kapcsán állok rendelkezésetekre az office@zakopaneinfo.hu címen.
Marci
[ Válasz ]
Magyar nyelű idegenvezetés   Zgłoś błąd do skasowania
~Rita
20:41 Sze, 16 Ápr 2014
Kedves Marci! Szeretnék érdeklődni, hogy május elsején vagy másodikán van-e magyar nyelvű csoport? Mi 6-an mennénk. Válaszodat előre is köszönöm! Üdv Rita
[ Válasz ]
        
Re: Magyar nyelű idegenvezetés   Zgłoś błąd do skasowania
~Tekla
20:55 Sze, 23 Ápr 2014
Kedves Rita!
Ha van rá lehetőség, mi is szeretnénk csatlakozni hozzátok (4 fő) ha május 2-án tervezitek a látogatást.
[ Válasz ]
                
Re: Magyar nyelű idegenvezetés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
12:17 Csü, 24 Ápr 2014
Sziasztok!

Május 1-4-re már semmilyen nyelven nem lehet csoportot foglalni, és olyan csoportunk sincs sajnos, akikhez csatlakoztatni lehetne bárkit.

Csak az egyéni látogatás lehetősége marad, erről leírás ezen a linken van, érdemes elolvasni:

http://www.zakop aneinfo.hu/?strona,menu,pol,gl owna,1408,0,1537,idegenvezetes ek,ant.html
[ Válasz ]
kirándulás   Zgłoś błąd do skasowania
~Tekla
20:53 Sze, 23 Ápr 2014
Sziasztok!
máj 2-re keresünk magyar idegenvezetőt a táborba!
[ Válasz ]
        
Re: kirándulás   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
12:18 Csü, 24 Ápr 2014
Sziasztok!

Május 1-4-re már semmilyen nyelven nem lehet csoportot foglalni, és olyan csoportunk sincs sajnos, akikhez csatlakoztatni lehetne bárkit.

Csak az egyéni látogatás lehetősége marad, erről leírás ezen a linken van, érdemes elolvasni:

http://www.zakop aneinfo.hu/?strona,menu,pol,gl owna,1408,0,1537,idegenvezetes ek,ant.html
[ Válasz ]
Csoport   Zgłoś błąd do skasowania
~Barbi
16:18 Pé, 09 Máj 2014
Szia!
Megszeretném kérdezni, hogy június 28-30 között mennénk Auswitz-ba 7-en. Szeretném megkérdezni, hogy van-e lehetőség magyar idegenvezetésre és mennyiért.
Előre is köszönöm.
[ Válasz ]
        
Re: Csoport   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
13:37 Hé, 12 Máj 2014
Kedves Barbi!

Köszönjük megkeresésedet, és persze türelmedet is... Van lehetőség Auschwitzban 7 főre idegenvezetőt foglalni magyar nyelven:

Auschwitzban a helyi idegenvezetés az alábbiak szerint alakul:

Útvonal: Tartalmazza Auschwitz tábor bejárását, a benne található barakkok, főbb épületek és kiállítások megtekintését, valamint a kb 3 km-re lévő Birkenau haláltábor megnézését is magyar nyelvú idegenvezetővel.

Időtarta m: kb 3.5 óra.

Ár:

- Magyar nyelvű idegenvezető: 250 pln/csoport (max 10 főig)
- Foglalási díj: 50 pln/csoport.

Természetesen minden felmerülő kérdés, kérés kapcsán állunk rendelkezésedre.
Marci
[ Válasz ]
látogatás   Zgłoś błąd do skasowania
~Jakus László
14:50 Sze, 02 Júl 2014
Szia!
Érdeklődni szeretnék, hogy egy 30 fős csoporttal hogyan lehet bejutni a táborba, magyar idegenvezetéssel, július 19-én?
Üdv: Laci
[ Válasz ]
        
Re: látogatás   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
18:52 Sze, 02 Júl 2014
Kedves László!

Az anyagi és technikai feltételek a foglaláshoz a következőek:

A látogatás kb 3,5 órás, tartalmazza Auschwitz tábor főbb épületeinek, a fő- és a magyar kiállításnak a megtekintését, valamint a kb 3,5 km-re lévő (a múzeum ingyenes buszjáratot üzemeltet oda) Birkenau bejárását.

Ár:

- Idegenvezetés bármilyen nyelven: 300 pln/csoport*
- Foglalási díj: 50 pln/csoport
- Fülhallgató kölcsönzési díj: 5 pln/fő**
- Belépő: NINCS

*: Egy idegenvezető csak maximum 30 fős csoporttal léphet be, ezért elvben ha akár eggyel is többen vagytok, akkor kettő kell. A gyakorlatban azért mostanság nem ilyen szőrös szívűek...
**: A fülhallgató nem tourist guide, hanem az idegenvezető kihangosítását szolgálja.

Ha ez nektek megfelelő, kérem jelezd emailben, és azt is add meg, hogy inkább a délelőttöt, vagy a délutánt preferáljátok. Email címünk: office@zakopaneinfo.hu

A fenti elvi ajánlat, azt jelenleg nem tudom megmondani, hogy szabad magyaros idegenvezető van-e erre a napra...

Üdv Zakopanéból:
Marci
[ Válasz ]
Krakkó   Zgłoś błąd do skasowania
~Kónya L.
12:59 Hé, 14 Júl 2014
Szia Marci!

Július 16-án utazunk Lengyelországba, Krakkó alatt Sulkowice nevű helyen lesz a szállásunk a Gala Hotelben. Krakkóban a parkolásról tudsz nekem információt adni? Hol érdemes parkolni, hétvégén ingyenes-e, stb. Auschwitz-ról olvastam az infókat, oda is megyünk 17-én csütörtökön, sok hasznos infót olvastam. Köszönöm válaszod: Kónya L.
[ Válasz ]
        
Re: Krakkó   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
13:06 Hé, 14 Júl 2014
Kedves Kónya L!

Három javaslatom van. Belvárosi, utcai parkolás. Ez pénzbedobós automatákkal megy, kb 4-5 pln/óra. Szombaton és vasárnap ingyenes.
Vannak belvárosi parkolók is, ezek zártak őrzöttek, jellemzően 15-20 pln/autó/nap díjon lehet parkolni.
Személy szerint, ha a Belvárosban van dolgom, akkor a Galeria Krakowska (tk egy pláza) tetején szoktam parkolni, itt az első óra ingyenes, a második 2 pln, és minden további megkezdett óra 4 pln.
Marci
[ Válasz ]
                
Re: Krakkó   Zgłoś błąd do skasowania
~Kónya L.
13:28 Hé, 14 Júl 2014
Szia! Köszönöm a gyors válaszodat!
Üdv.: Kónya L.
[ Válasz ]
KÉrdés   Zgłoś błąd do skasowania
stjuca
11:14 Hé, 28 Júl 2014
Szia Marci!

Július 31-én látogatnánk (2fő) a táborokba. Érdeklődnék, hogy van-e lehetőség magyar nyelvű csoporthoz csatlakozni? Ha nincs, akkor légyszíves abban segíts, hogy 10-15 óra közötti időszakban kell-e fizetni az egyéni látogatásért? Ha csoporthoz csatlakoznánk, akkor milyen díjakra kell számítanunk?

Előre is köszönöm.
[ Válasz ]
        
Re: KÉrdés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
17:37 Hé, 28 Júl 2014
Szia stjuca!

Sajnos nekünk olyan csoportunk, amihez csatlakozni tudnál, nem lesz ezen a napon.

Az egyéni látogatás részleteit ezen a linken leled:

http://zakopaneinfo. hu/index.php?strona,menu,pol,g lowna,1514,0,1513,idegenvezete s_auschwitzban,ant.html

VAG Y itt a felső menüsorban válaszd a Programok menüpontot, majd azon belül (bal oldalt) az idegenvezetéseket, és azon belül Auschwitzot.

Lényegében 10 és 15 óra között a múzeum által indított csoportokhoz lehet csatlakozni egyéni látogatóként. Számos nyelven (de magyarul nem), és jó pár időpontban indulnak ezek. A nyelveket, indulási időpontokat és árakat a fenti linken megleled.

Marci
[ Válasz ]
Idegenvezetés   Zgłoś błąd do skasowania
yucca68
17:12 Szo, 02 Aug 2014
Sziasztok!

Augusztus 16-án szeretnénk ellátogatni Auschwitzba a családdal. 3-an vagyunk, tudnánk valakikhez csatlakozni, akik foglaltak magyar nyelvű idegenvezetést?
[ Válasz ]
        
Re: Idegenvezetés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
19:42 Szo, 02 Aug 2014
Szia yucca68!

Köszi a kommentet, de mivel emailt is írtál, ezért ott fogok válaszolni neked, remélem már a holnapi napon.
Marci
[ Válasz ]
auschwitzi látogatás   Zgłoś błąd do skasowania
~orovecz marta
07:28 Ke, 19 Aug 2014
Szia szeretném megkérdezni , h 2014 08 23. v 24 van-e lehetőség magyar nyelvű idegenvezetésre és hogyan lehet csatlakozni? Köszönettel M
[ Válasz ]
        
Re: auschwitzi látogatás   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
09:27 Ke, 19 Aug 2014
Szia Márta!

Főoldalunkon találsz egy meghirdetést, pont augusztus 24-re. A cikkben minden info megvan a jelentkezéshez.

Főoldal: www.zakopaneinfo.hu

Marci
[ Válasz ]
Re: Magyar idegenvezetés   Zgłoś błąd do skasowania
~Joli
20:32 Va, 24 Aug 2014
Sziasztok !Mi mennénk 4-en 2014 szeptember 19-20-21.-én.Szeretnék érdeklődni hogy magyar idegen vezetés ,belépő mennyi lenne.Ha okés az idegenvezetés is akkor kérlek tájékoztassatok!Köszönöm: Joli
[ Válasz ]
        
Re: Magyar idegenvezetés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
11:57 Hé, 25 Aug 2014
Kedves Joli

Auschwitzban 10 fős létszámig idegenvezetőt fogadni nem kötelező. Azonban szeptemberben (Egészen pontosan áprilistól októberig) az ilyen egyéni látogatók reggel 8 és 10 között léphetnek be a múzeum területére, vagy 15:00 után. Természetesen, ha 10:00 előtt bementek, akkor 10 óra után nem raknak ki Benneteket.
A látogatás így, egyénileg és idegenvezető nélkül teljesen ingyenes.

E mellett természetesen nem csak 10 fő feletti csoportoknak, hanem kisebb társaságoknak is van lehetőségük idegenvezetőt felfogadni. Ebben az esetben már magyar nyelvű vezető igénybe vételére is van lehetőség. A helyi idegenvezetés az alábbiak szerint alakul:

Útvonal: Tartalmazza Auschwitz tábor bejárását, a benne található barakkok, főbb épületek és kiállítások megtekintését, valamint a kb 3 km-re lévő Birkenau haláltábor megnézését is magyar nyelvú idegenvezetővel.

Időtarta m: kb 3.5 óra.

Ár:

- Magyar nyelvű idegenvezető: 250 pln/csoport (max 10 fő)
- Foglalási díj: 50 pln/csoport.

Marci
[ Válasz ]
magyar idegenvezető   Zgłoś błąd do skasowania
~Tamás
14:14 Csü, 09 Okt 2014
Sziasztok!

2014.10.24 vagy 25.-ére szeretnénk kérni magyar idegenvezetőt 4 fő részére. Megoldható lenne? Mit kell tenni?
[ Válasz ]
        
Re: magyar idegenvezető   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
14:32 Csü, 09 Okt 2014
Szia Tamás!

Sajnos NEM megoldható. A magyar hosszú hétvége miatt annyi a magyar csoport, hogy Auschwitzban már hónapokkal ezelőtt nem lehetett magyar idegenvezetőt (nincs belőlük túl sok) foglalni.
Sajnos nekünk nincs most olyan foglalásunk, amihez csatlakozni lehetne, a mások foglalásaira pedig nem látunk rá...

Máskor talán nem lenne ilyen a helyzet, de a hosszú hétvége miatt ez most sansztalan.
Marci
[ Válasz ]
                
Re: magyar idegenvezető   Zgłoś błąd do skasowania
~Ritek
21:14 Hé, 13 Okt 2014
Sziasztok,

Épp mi is erre a hétvégére terveztük a látogatást... :(
Teljesen kizárt, hogy csoporthoz tudnánk csatlakozni?
Mi is 4-en lennénk!
[ Válasz ]
                        
Re: magyar idegenvezető   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
22:06 Hé, 13 Okt 2014
Szia Ritek!

Részünkről sajnos tényleg nem tudunk semmit tenni az ügyben. Mivel nem csak mi foglalunk idegenvezetéseket, nem mondanám, hogy teljesen kizárt, mert ha ott vagytok, akár bele is futhattok olyan magyar csoportba, akinek van foglalása, és még a létszáma sem haladja meg a maximálisat, és még be is fogadnak Benneteket.
Csak mi ezért tenni nem tudunk sajna, meg szerintem így azért elég lutri a dolog.
Marci
[ Válasz ]
                
Re: magyar idegenvezető   Zgłoś błąd do skasowania
~dragonfly 15:38 Sze, 15 Okt 2014 Szia Marci!

Mi 2015.01.02-án vagy 01.03-án mennénk, lehetséges lenne erre az időpontra magyar csoporthoz csatlakozni?

Köszönöm,

Kata
[ Válasz ]
                        
Re: magyar idegenvezető   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
17:33 Sze, 15 Okt 2014
Kedves Kata!

Egyenlőre csoportunk ekkorra nincs. Ha tudnál küldeni egy emailt: office@zakopaneinfo.hu akkor egyeztetnénk, hogy mit lehet még tenni, ha csoport nem lesz.
Marci
[ Válasz ]
nyitvatartás   Zgłoś błąd do skasowania
~Kitti Nyers
19:05 Va, 19 Okt 2014
Hello,az lenne a kérdésem, egyénileg mennénk ki nem is ragaszkodunk idegenvezetéshez, mint egyéni látogatók hány órától hányig lehet mennünk?(mintha úgy olvastam volna, hogy 8-11ig lehet igy belépni)köszi a választ
[ Válasz ]
        
Re: nyitvatartás   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
19:09 Va, 19 Okt 2014
Kedves Kitti!

8 és 10 óra között, vagy 15 óra után. Mindezt április 1-től október 31-ig, mert a fennmaradó időben (nov-márc) egész nap lehet ingyenesen bemenni. Ami fontos, hogy mindezt MAXIMUM 10 fővel.

Nálunk ezt egyben leírva ezen a linken leled:

http://zakopaneinfo. hu/index.php?strona,menu,pol,g lowna,1514,0,1513,idegenvezete s_auschwitzban,ant.html

Marci
[ Válasz ]
Érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
Romaedda
21:07 Va, 19 Okt 2014
Szia!

Szeretnénk részt venni Október 25-én a túrán 9-en és szeretnénk idegenvezetőt. Mennyibe kerülne?

Üdv: Máté
[ Válasz ]
        
Re: Érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
07:52 Hé, 20 Okt 2014
Kedves Máté!

Kérlek írj mailt, mert nekünk nincs október 25-én túránk Auschwitzban. office@zakopaneinfo.hu
Marci
[ Válasz ]
Programszervezés   Zgłoś błąd do skasowania
~Zsuzsa 18:34 Ke, 21 Okt 2014 Kedves Marci!

Nagyon szépen köszönjük a segítségedet.
A program nagyon jól sikerült, az idegenvezető hölgy nagyon kedves volt.

Ajánlani fogom ismerőseimnek is a közreműködésedet.

Köszönettel: Zsuzsa
[ Válasz ]
Magyar nyelvű idegenvezetés   Zgłoś błąd do skasowania
~Georgina 18:45 Va, 07 Dec 2014 Sziasztok!

2015. január 2.án vagy 3.án mennénk meglátogatni az Auschwitzi tábort. Érdeklődnék hogy 3-4 főnek érdemes-e magyar idegenvezetőt fogadni vagy elég ha beszerzünk egy ismertető, tájékoztató füzetet. Továbbá ha idegenvezetőt fogadunk, akkor lenne lehetőség egy másik kisebb magyar csapathoz való csatlakozásra?

Előre is köszönöm a választ!
[ Válasz ]
        
Re: Magyar nyelvű idegenvezetés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
18:57 Va, 07 Dec 2014
Kedves Georgina!

Ami biztos:
- 3-4 főneke egy idegenvezető 250 pln díjba kerül, míg a kis füzet csak 5 pln, hárman vagy négyen akár egy füzetből is elvagytok.
- A füzet jóval kevesebbet tud, mint az idegenvezető, de alap kiváncsiás mellett akár elégséges is lehet.

Hogy mit érdemes, és mi elég, azt már ezek alapján szerintem nektek kell eldönteni.
Sajnos nekünk ezeken a napokon előzetesen nincs csoportunk még.
Marci
[ Válasz ]
Érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~Niky
19:44 Ke, 10 Feb 2015
Sziasztok! érdeklődni szeretnék , hogy április 11 én indul e magyar idegenvezetős csoport? 4-5 fő mennénk. előre is köszönöm
[ Válasz ]
        
Re: Érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
19:50 Ke, 10 Feb 2015
Szia Niky!

Jelen állás szerint nem. Mivel kísérleti, új rendszer van Auschwitzban, aminek keretében mindent előre kell fizetni (foglalási díjat, idegenvezetőt), és a foglalás után nem lehet semmin sem módosítani, ezért valószínűleg egyáltalán nem lesznek ebben az új rendszerben összegyűlős idegenvezetések.

Bár mindenkinek jó volt, hogy 2-5-8 fős társaságok összeállhattak, és közösen fizethettek ki egy idegenvezetőt... Ezt ez az új rendszer ellehetetleníti sajnos.
Marci
[ Válasz ]
                
Re: Érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~Niky
19:28 Sze, 11 Feb 2015
Kedves Marci!

köszönöm a gyors választ. akkor április 11 én ha megyünk barátokkal ,idegen nyelvű csoportokhoz csatlakozhatunk ?
[ Válasz ]
                        
Re: Érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
07:31 Csü, 12 Feb 2015
Kedves Niky!

Vagy idegennyelvű csoporthoz csatlakozhattok, vagy (ha nem vagytok többen, mint 10 fő), akkor a cikkben leírtaknak megfelelően bemehettek önállóan, vezető nélkül.
És természetesen akár magyar idegenvezetőt is foglalhattok magatoknak, hiszen ezt akár 1-2 fő is megteheti.
Marci
[ Válasz ]
                                
Re: Érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~Niky
19:54 Va, 15 Feb 2015
Kedves Marci!

Hogyan tudok magyar idegenvezetőt fogadni? Annak esetleg a díjazásáról is tudsz némi felvilágosítást adni? Köszönöm .
( bocsi a sok kérdés miatt )
[ Válasz ]
                                        
Re: Érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~Niky
07:47 Hé, 16 Feb 2015
árakat megtaláltam
[ Válasz ]
                                        
Re: Érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
08:37 Hé, 16 Feb 2015
Szia Niky!

Nincs gond a kérdésekkel, azért vagyunk, hogy kérdezhessetek, maximum mi sem tudjuk a választ. Amennyiben szükséges, akkor tudjuk mi intézni az idegenvezető foglalását, de kérem, hogy ezt már emailben egyeztessük le.

office@zakopaneinfo.hu


Marci
[ Válasz ]
információ kérés   Zgłoś błąd do skasowania
~Erika
12:20 Csü, 19 Feb 2015
Kedves Johanna, Gabi és Marci!
Június 9-én tervezzük a látogatást. Családunk 3 fő. Csatlakozhatunk magyar nyelvű csoporthoz? Ha igen hol, mikor tudunk jelentkezni?
vagy
Egész napos program keretében krakkói városnézéshez + Auschwitz-i tábor vezetéshez idegenvezetőt kérnénl jelen levelünkkel. A lehetőségeket és a részleteket válaszlevélben várom.

Üdvözöllek:
Ré dei Attiláné, Erika
[ Válasz ]
        
Re: információ kérés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
16:13 Pé, 27 Feb 2015
Kedves Erika!

Köszönjük hozzászólásodat. 2015-től Auschwitzban új rendszer lépett életbe. Ennek egyik lényegi pontja, hogy megakadályozza csoportok egyesülését, kis létszámú egyéni látogatók, családok csatlakozását nagyobb csoportokhoz. (Ennek értelme semmi, de sajnos jelenleg nem tudunk ellene semmit sem tenni.) Így a csatlakozást nem tudjuk megoldani.
Egész napos Krakkó + Auschwitz idegenvezetést nem tudunk szervezni, mert mások vezethetnek Krakkóban, és mások Auschwitzban, olyat nem tudunk adni, aki egész nap veletek mehetne.
Természetesen, mint napi programot, a Krakkó + Auschwitz idegenvezetéseket össze tudjuk hozni, de erről már tényleg értekezzünk emailben. A mi címünk: office@zakopaneinfo.hu

Igye kszünk mindenben a rendelkezésetekre állni.
Marci
[ Válasz ]
idegenvezető   Zgłoś błąd do skasowania
~Pap Zsolt
15:19 Sze, 04 Márc 2015
ÜDV! ÉRDEKLŐDNÉK,HOGY 2015.03.30.-ÁN 10FŐNEK SZERETNÉNK MAGYAR NYELVŰ IDEGENVEZETŐT KÉRNI HÁNY ÓRÁRA LENNE MEGFELELŐ ÉS HOGYAN KELL MEGRENDELNI AZ IDEGENVEZETŐT.KÖSZÖNÖM ÉS VÁROM A VÁLASZT.
[ Válasz ]
        
Re: idegenvezető   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
15:27 Sze, 04 Márc 2015
Kedves Zsolt!

Amennyiben még van szabadon idegenvezető, akkor a foglalást meg tudjuk tenni, azaz nálunk az office@zakopaneinfo.hu email címen tudsz rendelni.

Hogy hány órára lenne megfelelő? Írd meg, hogy nektek mikor lenne jó, és megpróbáljuk elérni, hogy az auschwitzi idegenvezető alkalmazkodjon hozzátok.

Várjuk emailedet!
Marci
[ Válasz ]
                
Re: idegenvezető   Zgłoś błąd do skasowania
~Pap Zsolt
18:47 Szo, 07 Márc 2015
Üdv Marci! Elfelejtettem megkérdezni,hogy mennyibe kerülne az idegenvezető 10főre,de lehet hogy 15főre?Köszönöm.
[ Válasz ]
                        
Re: idegenvezető   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
18:59 Szo, 07 Márc 2015
Kedves Zsolt!

10 főig 250 pln/csoport + foglalási díj.
11-30 fő között 300 pln/csoport + foglalási díj.

Mellesleg a negyedik bekezdés a cikkben, és mivel sok hasznos információ van benne, ezért javaslom az egészet elolvasásra.
Marci
[ Válasz ]
egyéni látogatás 2015.ápr.   Zgłoś błąd do skasowania
~Lilla
11:22 Sze, 11 Márc 2015
Sziasztok!
A fent leírtakban nem teljesen világos, hogy hogyan működik, ha egyéni látogatóként megy az ember lánya. Most akkor van belépő vagy nincs? kell online regisztrálni vagy nem?
És hogyan lehet magyar idegenvezetőt szerezni 4 fő részére és mennyibe kerül.
Előre is köszi a válaszokat!
Üdv. Lilla
[ Válasz ]
        
Re: egyéni látogatás 2015.ápr.   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
11:39 Sze, 11 Márc 2015
Szia Lilla!

Ez a cikk arról szól, hogy tudod idegenvezetővel (pl magyarral) meglátogatni a tábort. Akár 10 fő alatti létszámmal is. Szóval ehhez mindent meglelsz a cikkben.
A cikk második bekezdésében van szó arról, hogy külön bejegyzést szenteltünk az önálló látogatásnak. Link is van benne ehhez a cikkhez. Az egyéni látogatásról ott mindent megtalálsz.

Az új, kötelező regisztrációs rendszerben mindenféleképpen kapsz jegyeket, még ha azok ingyenesek is. (Előre foglalt idegenvezetés és idegenvezető nélküli látogatás esetén is.) Ha a helyben, a múzeum által indított csoportokhoz csatlakoztok, akkor is előre kell regisztrálni, fizetni, és akkor is kaptok belépőket. Szóval jegyek most már mindenképpen vannak, csak maximum 0 zlotyiba kerülnek, de nem lehet nélkülük bejutni.

Igyekeztem még egy kicsit fésülgetni a zöld szövegrészt, hogy még egyértelműbb legyen, de hozzá kell tenni, hogy ezek az idei változtatások eléggé megbonyolították a dolgokat. Igyekeztem a legegyszerűbben fogalmazni, ennél egyértelműbben nem tudok sajna.

De természetesen minden felmerülő kérdés, kérés kapcsán állok rendelkezésre itt is, vagy az office@zakopaneinfo.hu email címen is.
Marci
[ Válasz ]
                
Re: egyéni látogatás 2015.ápr.   Zgłoś błąd do skasowania
~Lilla
15:12 Sze, 11 Márc 2015
Köszi Marciaz infót. Újra elolvasom akkor a zölddel szedett részt:)
Láttam a korábbi hozzászólásokban, hogy vki kérdezte, nem megy-e csoport egy bizonyos időpontban. Esetleg nincs olyan csoport, amelyik április 6án menne és be lehetne hozzájuk csatlakozni?
Köszi.
Lilla
[ Válasz ]
                        
Re: egyéni látogatás 2015.ápr.   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
15:19 Sze, 11 Márc 2015
Kedves Lilla!

Köszönöm a választ. A feketével szedett részek is fontosan természetesen, de azok nem változtak. A zölddel szedett részek inkább technikai jellegű változások, de elég sok nyűg van velük. Egy szó, mint száz, a látogatás nem lett egyszerűbb idén... Ezért is köszi az alapos olvasás.

Jelen rendszerben a csoportoknak is úgy kell foglalni, hogy megadják a létszámukat, és azon nem módosítanak. Így aztán nem tudnak csatlakozókat fogadni (sajna) rajtuk kívül álló okok miatt, és persze a rendszer hibájából.
Éppen ezért mi sem tudunk 2015-ben olyan csoportokat meghirdetni, amelyekre összegyűlik a nép (eddig több ilyen is volt évente), mert előre meg kell adnunk a létszámot, kifizetni a vezetést, és vagy jön elég ember, vagy nem. Idén ezt eddig csak a hoki vb idejére mertük vállalni, és elég esélyes, hogy ez az idei első és utolsó ilyen alkalom sajna.

És ha ez nem volna elég, még nincs is csoportunk április 6-ra, így sajna biztosan nem tudjuk megvalósítani a csatlakoztatást. :(
Marci
[ Válasz ]
köszönet   Zgłoś błąd do skasowania
~Endrea-András 10:07 Va, 29 Márc 2015 Kedves Marci! Köszönöm a segítséget az egy hónappal ezelőtti csoport krakkói útján. MINDEN OKÉ VOLT, Auschwitzban 31 fő ment be de úgy oldották meg ,hogy ő nem kapott fejhallgatót,de mi azt hittük hogy be sem engedik! Kellemes munkát vagy pihenést! Üdv: Endre András
[ Válasz ]
csoportos utazás   Zgłoś błąd do skasowania
~erika 16:14 Csü, 02 Ápr 2015 Sziasztok!április 29-30-án leszünk Lengyelországban.tanulmányi kirándulás egy busznyi diákkal.kb.45 fő.milyen lehetőségeink vannak bejutni a táborba?kösz a választ
[ Válasz ]
        
Re: csoportos utazás   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
16:20 Csü, 02 Ápr 2015
Kedves Erika!

Mivel 10 főnél többen vagytok, ezért pont az ebben a pontban leírtak érvényesek rátok.
Természetesen a cikken túl felmerülő minden kérdés, kérés kapcsán örömmel állok rendelkezésetekre az office@zakopaneinfo.hu címen.
Marci
[ Válasz ]
                
4 fős csoport   Zgłoś błąd do skasowania
torokera
10:17 Va, 26 Ápr 2015
Sziasztok!

Május 2-án, szombaton szeretnénk látogatást tenni a táborba. Előre láthatóan van e esetleg magyar csoport akikhez csatlakozhatnánk? Ill. ha nincs, megoldható-e magyar idegenvezetés, így hogy a 2 hetes előjegyzésbe sanszos hogy nem férünk bele? A segítséget nagyon köszönöm előre is.
[ Válasz ]
                        
Re: 4 fős csoport   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
07:59 Hé, 27 Ápr 2015
Kedves torokera!

Sajnos idén Auschwitzban a csatlakozást eléggé szabotálja maga a múzeum azzal, hogy a foglalásokat előre, konkrét létszámra kell tenni, és nem lehet rajta módosítani.
Nagyon nagy szerencsével helyben lehet találni egy-egy magyar csoportot, de hogy még csatlakozni is tudjatok hozzájuk, az a fentiek miatt elég nehézkes...

Magyar idegenvezető sajnos pedig már jó 2 hónapja nincs szabadon, így magatoknak foglalni magyar vezetést szerintem egyenlő a lehetetlennel.

Marci
[ Válasz ]
                                
Re: 4 fős csoport   Zgłoś błąd do skasowania
~torokera 08:07 Hé, 27 Ápr 2015 Kedves Marci!

Nagyon köszönöm a választ. Számoltam ezzel... de egy próbát mindenképp megért.
Szép napot! :)
[ Válasz ]
Júniusban   Zgłoś błąd do skasowania
~Horváthék 10:21 Szo, 23 Máj 2015 Sziasztok!

Június 10 és 20 között mennénk 1 hétköznapon. Igazodnánk a lehetőségekhez, amennyiben lenne ez idő alatt olyan csoport, akikhez négyen becsatlakozhatnánk!
Ha ez nem megoldható, akkor minket minden megoldás érdekel, mellyel magyar idegenvezetést kaphatunk.
Segítségeteket előre is köszönöm!

Üdv. Jani
[ Válasz ]
        
Re: Júniusban   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
20:19 Szo, 23 Máj 2015
Kedves Jani!

Kérlek küldj egy emailt az office@zakopaneinfo.hu címre.
Marci
[ Válasz ]
Idegenvezetőt/csoportot keresünk   Zgłoś błąd do skasowania
~N.Zsolt
09:37 Ke, 11 Aug 2015
Sziasztok,
Augusztus 21 vagy 22.-én szeretnénk ellátogatni ide ketten, van csoport esetleg amihez csatlakozhatnánk, vagy ötletetek, hogyan tudnánk megoldani? Más nyelvü idegenvezető csoporthoz nem szeretnénk csatlakozni..
[ Válasz ]
        
Re: Idegenvezetőt/csoportot keresünk   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
09:40 Ke, 11 Aug 2015
Sajnos nekünk nincs csatlakozható csoportunk, csak az, ahol már csak egy hely van... Más auschwitzi foglalásokra pedig nincs rálátásunk sajna...
Marci
[ Válasz ]
Èrdeklődnèk   Zgłoś błąd do skasowania
~Csongor
11:45 Va, 13 Szept 2015
Sziasztok! Kèrdèsem az lenne, idegenvezetőt 2 főre ki lehet bèrelni?
[ Válasz ]
        
Re: Èrdeklődnèk   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
20:25 Va, 13 Szept 2015
Igen
[ Válasz ]
Október 10   Zgłoś błąd do skasowania
~thomeee
15:44 Szo, 19 Szept 2015
Sziasztok,

Október 10-én szeretnénk meglátogatni (4 fő) a tábort. Van lehetőség erre az időpontra magyar idegenvezetőt bérelni? Ha igen, akkor mi lenne a teendő?
[ Válasz ]
        
Re: Október 10   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
16:25 Va, 20 Szept 2015
Kedves thomeee!

Elvben igen. Gyakorlatban csak akkor, ha van még szabadon magyar nyelvű idegenvezető. Ezt az információt viszont a múzeum nem adja ki előzetesen, csak konkrét foglalási igényre.
Részletesebben keress minket az office@zakopaneinfo.hu címen.
Marci
[ Válasz ]
Auschwitz látogatás   Zgłoś błąd do skasowania
~Gabriella 09:55 Pé, 09 Okt 2015 Kedves Marci,
Minden eddigi ténykedésedet \"tanítani\" kellene! Nagyon köszönöm az egyetem és hallgatóim nevében is, ahogyan ezt intézted. A beszámolómban mindenképpen hivatkozni fogok Rád!

A facebookon és minden más saját körömben ajánlani foglak!!

Ha személyesen nem is tudjuk jelenleg megköszönni, de nagy köszönet munkádért, munkátokért!!

üdvözlett el

Gabriella
[ Válasz ]
Re: érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~Vivien
12:43 Sze, 28 Okt 2015
Sziasztok!!

Segítséget szeretnék... kb 10-en mennénk december 2 vagy 3-án.. magyar idegenvezetést szeretnénk kérni. Lehetséges ez?

Köszönöm a választ!
Vivien
[ Válasz ]
        
Re: érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
13:15 Sze, 28 Okt 2015
Kedves Vivien!

Szerintem igen, bár minden attól függ, hogy lelünk-e szabadon magyaros idegenvezetőt. A többit, kérem, hogy emailben rendezzük. (office@zakopaneinfo.hu)
Marci
[ Válasz ]
                
Re: érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~Vivien
13:30 Sze, 28 Okt 2015
Kedves Marci!

Írok e-mailt. egy kérdésem lenne, hogy ha nincs magyar idegenvezető akkor betudunk menni anélkül is? mennyi időt tölthetünk bent?
Vivien
[ Válasz ]
                        
Re: érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
13:39 Sze, 28 Okt 2015
Be tudtok menni! Elvben az idegenvezető nélküli látogatás esetében csak a nyitva tartás szab időkeretet.
Marci
[ Válasz ]
                                
Re: érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~Vivien 13:58 Sze, 28 Okt 2015 köszönöm a segítséget!
[ Válasz ]
Kérdés   Zgłoś błąd do skasowania
bodzika15
20:29 Ke, 03 Nov 2015
Kedve Gabi! November 13-án szeretnénk az osztályommal Auschwitzba menni.12 órára kellene időpont 2 csoport számára magyar idegenvezetéssel.
38 diák és 5 felnőtt.Köszönöm a segítséget.
[ Válasz ]
        
Re: Kérdés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
10:21 Sze, 04 Nov 2015
Kedves bodzika15!

Mivel emailt is írtál, ezért ott válaszolunk.
Marci
[ Válasz ]
kérdés   Zgłoś błąd do skasowania
~kitty1987 12:47 Ke, 19 Jan 2016 Sziasztok Szeretnék idegen vezetőt kérni 2016.05.14.-re Auschwitziba. Nem tudom ,h működik a dolog! Előre is köszönöm!
[ Válasz ]
        
Re: kérdés   Zgłoś błąd do skasowania
~kitty1987
12:49 Ke, 19 Jan 2016
Leírtam az email címemet is
[ Válasz ]
        
Re: kérdés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
12:49 Ke, 19 Jan 2016
Kedves kity1987!

Kérlek írj emailt ez ügyben: office@zakopaneinfo.hu

Kös zönöm előre is.
Marci
[ Válasz ]
Köszönet   Zgłoś błąd do skasowania
~Tamás 09:41 Hé, 25 Jan 2016 Kedves Marci,

mind a négyünk nevében szeretném mégegyszer megköszönni neked a szervezést. Minden rendben zajlott, az idegenvezető kedves, segítőkész volt, minden úgy történt ahogy leírtad. Maradandó élményt nyújtott a tábor és a múzeum.

Köszönettel:
Ta más
[ Válasz ]
Auschwitz   Zgłoś błąd do skasowania
~Újf 12:49 Ke, 21 Jún 2016 Sziasztok!

2016. július 22 - július 24ig utazunk Lengyelországba (kb 30 fő), és július 23-án szerettünk volna ellátogatni Auschwitzba, de úgy látjuk, hogy ebben az időszakban nem látogatható. Az lenne a kérdésünk, hogy esetleg valami módon nem e lehet mégis ellátogatnunk Auschwitzba?

Pásztorné
[ Válasz ]
        
Re: Auschwitz   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
12:56 Ke, 21 Jún 2016
Kedves Pásztorné!

A múzeum által nemrég kiadott közlemény szerint július 20-29 és augusztus 1-3 között a múzeum nem látogatható, csak a Katolikus Ifjúsági találkozóm (meg annak elő- és utótalálkozóin) résztvevők részére. Ha Te nem erre utaztok, akkor attól tartok, hogy sansztalan lesz a dolog ebben az időszakban.
Marci
[ Válasz ]
                
Re: Auschwitz   Zgłoś błąd do skasowania
~Újf 13:15 Ke, 21 Jún 2016 Szia!

Köszönöm a válaszod!
[ Válasz ]
                
Re: Auschwitz   Zgłoś błąd do skasowania
~evabagi
15:48 Pé, 12 Aug 2016
Kedves Marci!

Mi 2016.aug.18-án tudnánk/szeretnénk Auschwitzba elmenni és megnézni.Hogyan lehetséges a látogatás mert mi csak 4-5-en mennénk.Ott tudunk bejelentkezni?
Köszönöm a választ előre is!
Üdvözlettel:Tóthné Éva
[ Válasz ]
                        
Re: Auschwitz   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
15:50 Pé, 12 Aug 2016
Kedves Éva!

Jelen cikkben a harmadik bekezdésben találod a linket az egyéni látogatáshoz. Olvasd át kérlek jó alaposan. Bejelentkezni előre kell Auschwitz weboldalán, a cikkben van ehhez is leírás.
Marci
[ Válasz ]
                                
Re: Auschwitz   Zgłoś błąd do skasowania
~evabagi
22:23 Pé, 12 Aug 2016
Kedves Marci!
Köszönöm,átolvasta m alaposabban időközben és megtaláltam mindent,amit kerestem.
Éva
[ Válasz ]
Auschwitz   Zgłoś błąd do skasowania
~Ági 12:11 Szo, 13 Aug 2016 Sziasztok!
Mi a héten (08.10) voltunk Auschwitzben.
A főbejárattól balra van egy jegyárusító \"lakókocsi\", ott kell megvenni a jegyet, ha be akar menni valaki. Mi kb. 1-1,5 órát sorakoztunk, 10 után jutottunk a pénztárhoz ahol már csak csoporthoz tudtunk csatlakozni. Érdemes korán, nyitásra odamenni hogy időben bejusson az ember. Rengeteg a látogató.
A könyvesboltban 5zl-ért lehet tájékoztató füzetet venni magyar nyelven. Az idegenvezető lényegében ugyan azt mondja el mint ami le van írva. Kb. 1-1,5 óra a túra ha csoporthoz csatlakozik valaki.
Üdv.: Ági
[ Válasz ]
        
Re: Auschwitz   Zgłoś błąd do skasowania
~Gabi
15:15 Szo, 13 Aug 2016
Kedves Ági!

Köszönjük tapasztalataid megosztását. Célszerű előre online regisztrálni/jegyet venni, ez esetben nem kell sorban állni, főleg azért, mert csak akkor nyit ki ez a lakókocsis regisztrációs rész, ha online nem keltek el a jegyek.
A kis füzetet mi is ajánljuk annak, aki szeretne pár gondolatot, alap útmutatót kapni a látogatáshoz.
Viszont mindenki tanulságára írom, hogy nagyon rossz idegenvezetőtök lehetett, mert egy normál vezető sokkal többet mond el, mint a füzet, és a legrövidebb idegenvezetés is minimum 2-2,5 óra Auschwitzban, és még jó 30-40 perc Birkenauban.
Szép napot
Gabi
[ Válasz ]
Idegenvezetés   Zgłoś błąd do skasowania
~Zsuzsosz
20:47 Sze, 24 Aug 2016
Sziasztok!
Érdeklődni szeretnék,hogy november 02-05.-ig leszünk Zakopanéban és Auswitzba is szeretnénk ellátogatni amihez szeretnénk idegenvezetőt 5felnőtt és két gyermek részéretudnátok ebben segíteni?köszönöm Czingráberné Peredi Zsuzsanna
[ Válasz ]
        
Re: Idegenvezetés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
21:50 Sze, 24 Aug 2016
Kedves Zsuzsanna!

Bízom benne, hogy tudunk segíteni. Minden mást emailben: office@zakopaneinfo.hu
Marci
[ Válasz ]
Fotózás   Zgłoś błąd do skasowania
~Klárik Loránd
21:59 Szo, 04 Feb 2017
Az lenne a kérdésem, hogy a tábor területén a fotózás, minden részén megengedett, vagy van ahol nem lehet? S a másik hogy fotózásért fizetni kell e?
[ Válasz ]
        
Re: Fotózás   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMárton
07:34 Va, 05 Feb 2017
Nem kell fizetni a fotózásért, videózásért, de nem az egész tábor területén megengedett. Nagyon sok helyen lehet, ahol nem, ott erre tábla, idegenvezető figyelmeztet.
Marci
[ Válasz ]
                
Re: Fotózás   Zgłoś błąd do skasowania
~Blani
00:25 Hé, 20 Feb 2017
Hello Marci!
Érdeklődnék,ha 2017.április.30.-án szeretnénk 4-en meglátogatni a tábort..Akkor tudunk-e valakikhez csatlakozni magyar idegenvezetésben??
Meg nincs-e valami telefonszám ahol tudok beszélni valakivel?? Jó lenne!! Előre köszi!
[ Válasz ]
                        
Re: Fotózás   Zgłoś błąd do skasowania
~Blani
00:29 Hé, 20 Feb 2017
Sorry !!! Márton! :)
[ Válasz ]
                                
Re: Fotózás   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMárton
07:36 Hé, 20 Feb 2017
Jó a Marci!

Nekünk nincs csoportunk áprilisban, és sajnos nem is lesz, mert már minden napra ebben az időszakban elkeltek a magyar idegenvezetők.

Emailben elérsz minket: office@zakopaneinfo.hu
Marci
[ Válasz ]
Idegenvezető   Zgłoś błąd do skasowania
karli
12:51 Szo, 24 Jún 2017
Szia! Szeretném megkérdezni, hogy július 15-21-ig van-e szabad magyar idegenvezető? Köszi Karli!
[ Válasz ]
        
Re: Idegenvezető   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
12:53 Szo, 24 Jún 2017
Szia!

Írj mailt legalább annyi kiegészítéssel, hogy hány főre kéne...
Marci
[ Válasz ]
                
Re: Idegenvezető   Zgłoś błąd do skasowania
karli
17:26 Szo, 24 Jún 2017
Még egy kérdés: kutyát be lehet oda vinni?
[ Válasz ]
                        
Re: Idegenvezető   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
21:40 Szo, 24 Jún 2017
Persze, ha vakvezető. Amúgy nem.
Marci
[ Válasz ]
Auschwitzi látogatás   Zgłoś błąd do skasowania
~knotzildi
21:30 Ke, 27 Jún 2017
Szeretném megkérdezni, hogy a július 2-7 napok valamelyikén tudunk-e még egy 12 fős társasággal magyar nyelvű idegenvezetéssel időpontot foglalni Auschwitzbe illetve Birkenauba.
[ Válasz ]
        
Re: Auschwitzi látogatás   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
21:40 Ke, 27 Jún 2017
Küldtem emailt.
Marci
[ Válasz ]
kérés   Zgłoś błąd do skasowania
~bognaribolya
09:33 Pé, 07 Júl 2017
Jó napot!
Augusztus 18-19.-én mennénk Auschwitzba, a kérdésem az lenne hogy lenne e akkorra magyar idegenezető? 10 fő alatti létszámra.
Üdvözlettel
B.Ibolya
[ Válasz ]
        
Re: kérés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMárton
09:50 Pé, 07 Júl 2017
Kedves Ibolya!

Nem tudjuk sajnos megmondani. Ki tudjuk deríteni, de ilyen igényt kérem, hogy emailben jelezz. címünk: office@zakopaneinfo.hu

Marci
[ Válasz ]
Auschwitz   Zgłoś błąd do skasowania
~bognaribolya 15:57 Csü, 17 Aug 2017 Kedves Marci!
Köszönjük szépen a sok segítséget, megjártuk Auschwitzot és minden rendben volt!
Üdvözlettel,
Ibolya
[ Válasz ]
kérdés   Zgłoś błąd do skasowania
~CGPéter 14:41 Hé, 25 Szept 2017 Szia,
kaphatnék egy telefonos elérhetőséget hozzátok? 4 fővel szeretnék október 19én magyar idegenvezetést kérni vagy egy meglévő csoporthoz csatlakozni. Lehetséges lenne?
[ Válasz ]
        
Re: kérdés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
14:47 Hé, 25 Szept 2017
Szia!

Meglévő csoportunkhoz nem tudtok csatlakozni, mert nincs erre a napra. Ha lenne, hirdetnénk. A magyar idegenvezető kérésre van sansz. Az nem komment és nem telefon téma.
Írj emailt: office@zakopaneinfo.hu

Kös zönjük.
Marci
[ Válasz ]
                
Re: kérdés   Zgłoś błąd do skasowania
~Varga Béláné
20:00 Szo, 07 Okt 2017
Kedves Márton! Október 21-én szombaton érkeznénk Ausohwitzi látogatásra családdal. Szeretnénk belépőt vásárolni idegenvezetővel hogyan lehet ezt Mo-ról Egerből intézni. Még esetleg ha tudnál segiteni autópálya matrica ügyben ugy látom Zólyom és Beszetercebánya között kell vásárolni. Köszönöm előre is a választ: Varga és Kis család = 8 fő Üdv: Vargáné
[ Válasz ]
                        
Re: kérdés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
09:16 Va, 08 Okt 2017
Kedves Vargáné!

Idegenvezetőt szerezni az interneten kereszttül tudsz. Jelen cikk, amihez hozászólásodat írtad, csoportoknak szól. Ha a ZakopaneInfon a PROGRAMOK főmenüt választod, ott a KULTÚRÁLIS PROGRAMOK almenüben leled Auschwitz leírását. Azt, hogy milyen nyelveken indulnak csoportok, az árakat stb. Az internetes regisztrációhoz és vásárláshoz is lelsz információt a cikkben.
Így magyar idegenvezetőt nem lehet szerezni. Azt csak csoportoknak adnak. Elvben 8 fő is lehetne csoport, de sajnos a kis számú (2 fő) helyi magyar idegenvezető a hosszú hétvégére már hónapokkal ezelőtt le lett foglalva, ezért már erre sansz sincs...

Szlovákiában sok helyen kell, hogy legyen autópálya matrica a kocsin. Amennyiben Eger felől Zólyomba mentek, és onnan az E77-es úton mentek északnak, akkor valóban csak a megjelölt helyen szükséges. Elég rövid szakasz, így a régi főúton díjmentesen, és komolyabb időveszteség nélkül ki lehetkerülni.
Amúgy szinte minden szlovákiai benzinkúton lehet venni matricát.
Marci
[ Válasz ]
                        
Re: kérdés   Zgłoś błąd do skasowania
~Nemes Kata 10:02 Hé, 16 Okt 2017 Mi is ezen a hétvégén szombaton mennénk 4 fővel, lehet együtt kellene egy csoportot alkotni magyar idegenvezetővel! :) Kata
[ Válasz ]
Látogatás magyar idegenvezetővel   Zgłoś błąd do skasowania
~Andrea
20:46 Sze, 04 Okt 2017
Sziasztok,
November 25-én fogjuk meglátogatni a tábort, érdeklődni szeretnék, hogy van-e lehetőség 4 főre magyar idegenvezetőt kérni és ha igen azt pontosan milyen módon tudjuk megrendelni? Erről szeretnék bővebb infót. Nekünk az is megfelelne, ha más csoporthoz hozzá tennének minket.Köszönöm szépen előre is a választ: Andrea
[ Válasz ]
        
Re: Látogatás magyar idegenvezetővel   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
11:01 Csü, 05 Okt 2017
Kedves Andrea!

Van lehetőség. Részletek a cikkben, amihez hozzászóltál. Foglalás kapcsán nyugodtan írj nekünk emailt.
Nekünk november 25-én nincs csatlakozható csoportunk, így a csatlakozásban nem tudunk segítni.
Marci
[ Válasz ]
Érdeklődés!   Zgłoś błąd do skasowania
~Nemes Kata 09:53 Hé, 16 Okt 2017 Sziasztok! Ezen a hétvégén szombaton szeretnénk meglátogat az Auschwitzi múzeumot, 4 fő lenne, de szeretnénk kérni mindenképpen magyar idegenvezetést! meg lehet így neten keresztül oldani, hogy biztos legyen mire megyünk? Természetesen előre ki is fizetnénk! Megadom az emailcímem, amire választ várok! nemesmagyarkata78@gmail.com Válaszotokat nagyon köszönöm! Kata
[ Válasz ]
        
Re: Érdeklődés!   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
10:06 Hé, 16 Okt 2017
Kedves Kata!

Röviden: NEM.

Hosszabban. Auschwitzban van magyar idegenvezetés, de a magyar vezetők csak csoportok számára elérhetők. Persze 4 ember is lehetne csoport, de az októberi hosszú hétvégére a kis számú (2 fő) magyar idegenvezetői gárda már hónapokkal ezelőtt be lett foglalva.

Marci
[ Válasz ]
auschwitz   Zgłoś błąd do skasowania
~anzso
20:57 Sze, 25 Okt 2017
november 2-án 3-an szeretnénk megnézni a tábort. Az általatok ajánlott foglalási oldalon reggel 7.30-ra van hely. Mi történik, ha lekésnénk az időpontot? Beengednek később?
Esetleg tudtok ajánlani vezetett csoportot ahová csatlakozhatnánk?
[ Válasz ]
        
Re: auschwitz   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
21:37 Sze, 25 Okt 2017
A késik, az kimaradhat. Gondolom függ ez a késés mértékétől, de Auschwitz múzeum nem toleráns ez ügyben. Csak mint ha vonat- vagy színházjegyed lenne.

Nekünk nincs olyan csoportunk, amihez csatlakozhatnátok, így maximum azokat tudom ajánlani, amelyek a foglalási oldalon elérhetőek. (Már ha van még belőlük.)
Marci
[ Válasz ]
Érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~dorinabakos
09:08 Hé, 13 Nov 2017
Sziasztok! Kérhetnék segítséget? Én anyukàmnak szeretném ezt a látogatást adni karácsonyra. Nem szeretnénk télen menni, de márciusba már igen. 4en vagy 5en lennénk és szeretnék magyar idegenvezetőt kérni. Szivesen csatlakozunk akár egy magyar csoporthoz is. Mi ilyenkor a teendő? Mennyi pénzt számoljak belépőnek és idegenvezetővel egyaránt? Tud valaki segiteni!?? Koszonom szepen.
[ Válasz ]
        
Re: Érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
09:18 Hé, 13 Nov 2017
Hát, ha elolvastad volna a cikket, akkor láthatnád, hogy csoportos látogatásra nincs belépőjegy, szóval arra nem kell semmit sem számolni. Csak az idegenvezetésre, foglalásra.

Ha szeretnél foglalni, akkor írj nekünk, az office@zakopaneinfo.hu címre, és igyekszünk segíteni.

Marci
[ Válasz ]
Látogatás   Zgłoś błąd do skasowania
~Ildiko 18:17 Ke, 17 Ápr 2018 Sziasztok! Április 30.-án, vagy május 1.-én mennénk 3-an egyénileg idegenvezető nélkül Auschwitzba. Láttam, hogy 8-10 között illetve 15-17 óra között nem szükséges idegenvezető, mi alapvetően anélkül szeretnénk menni, mert a család nem beszél jól angolul. Van erre lehetőség? Foglalni egyáltalán nem lehet, ez azt jelenti, hogy a szabad órákban sem fognak beengedni?
[ Válasz ]
        
Re: Látogatás   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
05:22 Sze, 18 Ápr 2018
Kedves Ildikó!

10 és 15 között egyéni látogatókat a múzeum ingyenese, idegenvezető nélkül nem enged be a területére, csak akkor, amikor Te is írod.

Ha a neten elfogynak a jegyek, akkor hivatalosan már helyben sem lehet regisztrálni. Hivatalosan... A tapasztalat az, hogy ha nyitásra (7:30), vagy zárás előtt kb egy órával mentek, akkor van sansz még ingyenes, idegenvezető nélküli látogatásra. Ez sem mindig jön be, szóval nem 100%, de ha már ott vagytok, akkor egy próbát megérhet.

Ha a fenti dolog nem jön össze, akkor nézzétek meg Birkenaut. Csak 3 km Auschwitz múzeumtól, és még ingyenesen és előzetes regisztráció nélkül látogatható egész nap nyitva tartási időben.
[ Válasz ]
segítség   Zgłoś błąd do skasowania
~kisparis
14:52 Ke, 24 Ápr 2018
Sziasztok!
Sajnos nem foglaltam 28-ára jegyet 4főnek és már nem is tudok. Valaki esetleg járt már úgy, hogy nem volt ingyenes belépő regisztrációja és bejutott? Az a baj, hogy a szállást sem tudom már lemondani :( Esetleg ha valakinek lenne felesleges jegye 4 db azt is szívesen megvásárolnám 2018.04.28 belépésre.
Köszönöm!
[ Válasz ]
        
Re: segítség   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
17:03 Ke, 24 Ápr 2018
Szia

Ha a neten elfogynak a jegyek, akkor hivatalosan már helyben sem lehet regisztrálni. Hivatalosan... A tapasztalat az, hogy ha nyitásra (7:30), vagy zárás előtt kb egy órával mentek, akkor van sansz még ingyenes, idegenvezető nélküli látogatásra. Ez sem mindig jön be, szóval nem 100%, de ha már ott vagytok, akkor egy próbát megérhet.

Ha a fenti dolog nem jön össze, akkor nézzétek meg Birkenaut. Csak 3 km Auschwitz múzeumtól, és még ingyenesen és előzetes regisztráció nélkül látogatható egész nap nyitva tartási időben.

Marci
[ Válasz ]
Idegenvezetés   Zgłoś błąd do skasowania
Grützmachet
18:00 Csü, 07 Jún 2018
2018 szeptember 22 vagy 23 vagy esetleg 24-re szeretnék magyar nyelvű idegenvezetést 5 főre. Ezen felül, ha lehet, transfert a szállodából és vissza.
Már hetek óta próbálkozom különböző honlapokon, sajnos minden eredmény nélkül . Kérem segítségüket, több rokonom pusztult el ott, többek között a nagyszüleim is. Előre is köszönöm
[ Válasz ]
        
Re: Idegenvezetés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
21:13 Csü, 07 Jún 2018
Írj emailt a témában nekünk. Címünk: office@zakopaneinfo.hu

Kös zönöm előre is.
[ Válasz ]
Auschwitz-Wieliczka   Zgłoś błąd do skasowania
haemangioma
13:32 Va, 17 Jún 2018
T.Cím!
Augusztus 3-ra szeretnénk magyar nyelvű idegenvezetést Auschwitz-i és Wieliczkai látogatáshoz belépőt foglalni.
Mit kell tennünk?

Üdv:Láng Judit
[ Válasz ]
        
Re: Auschwitz-Wieliczka   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
13:35 Va, 17 Jún 2018
Kedves Judit!

Írj emailt a témában nekünk. Címünk: office@zakopaneinfo.hu

Kös zönöm előre is.
Marci
[ Válasz ]
Auswitz magyar idegenvezető   Zgłoś błąd do skasowania
~MMárta
17:06 Pé, 22 Jún 2018
Kedves Johanna, Gabi és Marci!

Családommal 2018 július 23-27 ig leszünk Zakopaneban.
Ezen a héten kedden, szerdán, vagy csütörtökön szeretnénk ellátogatni az Auswitz-i táborba. Szeretnénk egy magyar idegenvezetőt. Melyik napot ajánlod? Esetleg tudsz segíteni a foglalásban is?

Köszönöm szépen a választ.
[ Válasz ]
        
Re: Auswitz magyar idegenvezető   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
07:54 Szo, 23 Jún 2018
Kedves MMárta!

Bízom benne, hogy tudunk segíteni. Alapvetően azt a napot kéne belőni, amelyikre van még szabad magyar idegenvezető. Hogy ez melyik, azt ki kell derítenünk.

Minden továbbihoz emailezzünk.
Marci
[ Válasz ]
csoportos túra   Zgłoś błąd do skasowania
~harbarbi
10:01 Sze, 18 Júl 2018
Sziasztok!

Szeptember 14-15-én szeretnénk 25 fővel menni. Magyar idegenvezető kéne.
Tudtok ebben segíteni?

Előre is nagyon szépen köszönöm a választ!
Üdv,
Barbi
[ Válasz ]
        
Re: csoportos túra   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
10:11 Sze, 18 Júl 2018
Kedves Barbi!

Ha még van szabadon (magyaros) idegenvezető, akkor tudunk segíteni. Minden továbbit emailben. Címünk: office@zakopaneinfo.hu
[ Válasz ]
Érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~Robi
23:00 Szo, 28 Júl 2018
Sziasztok! Előreláthatólag szeptember 22. szombaton szeretnénk menni megnézni a tábort. 4-en vagy 5-en megyünk és szeretnék magyar nyelvű idegenvezetést. Van-e rá lehetőség? Válaszotokat előre is köszönöm! Üdv: Robi
[ Válasz ]
        
Re: Érdeklődés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
07:29 Va, 29 Júl 2018
Kedves Robi!

Ha még van szabadon (magyaros) idegenvezető, akkor van rá lehetőség és tudunk segíteni. Minden továbbit emailben. Címünk: office@zakopaneinfo.hu
[ Válasz ]
Auschwitz   Zgłoś błąd do skasowania
~Helén
09:23 Va, 26 Aug 2018
Sziasztok,

Augusztus 30 -án (jövő csütörtökön) délután be tudunk még magyar idegenvezetős csoporthoz csatlakozni? Ketten lennénk, valamikor kora délután érkeznénk, a csoport indulásához igazítva.

Köszönjük a visszajelzéseteket!

Üdv.H elén&Gergő
[ Válasz ]
        
Re: Auschwitz   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
09:30 Va, 26 Aug 2018
Kedves Helén és Gergő!

Sajnos nekünk a megadott napon nincs csatlakozható csoportunk. (Ha lenne, hirdetnénk.)
Marci
[ Válasz ]
kérdés   Zgłoś błąd do skasowania
~Szabolcs
23:51 Szo, 01 Szept 2018
Sziasztok!
Nagyon úgy tűnik, hogy már csak idegen nyelvű csoporthoz tudunk csatlakozni, ha be szeretnénk jutni. Nem tudunk annyira németül sajnos, hogy megértsük a vezetést. Ha elszakadunk a csoporttól, akkor abból lehet probléma?

üdv,
Szabolcs
[ Válasz ]
        
Re: kérdés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
10:20 Va, 02 Szept 2018
Kedves Szabolcs!

Hivatalosan a csoporttal kell közlekednek, ha arra foglaltál. Ha leszakadsz, akkor nem velük közösen adod le a fülhallgatót, stb, ami macerás lehet.
Ettől függetlenül már találkoztam a múzeum területén leszakadókkal, szóval van aki csinálja. Talán lesz itt hozzászóló, aki személyes élményeket meg tud osztani.
Marci
[ Válasz ]
                
Re: kérdés   Zgłoś błąd do skasowania
~Szabolcs
14:18 Hé, 03 Szept 2018
Köszönöm. Hasonlóan gondoltam én is. Mivel nem láttam más megoldást, ha mindenképp meg akarjuk nézni, akkor talán ez a járhatónak. Esetleg fel sem vesszük a fülhallgatót, akkor nem lesz azzal sem gond.
[ Válasz ]
Látogatás   Zgłoś błąd do skasowania
~Kocsis Benjamin 17:04 Ke, 18 Szept 2018 Sziasztok!
Szeptember 26.i napon szeretnénk egy 20 fős csoporttal bemenni a táborba magyar idegenvezetővel!
Légyszíve s jelezzétek vissza ha van rá lehetőség, hogy ezen a napon bemenjünk!

Előre is köszönöm!
[ Válasz ]
        
Re: Látogatás   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
09:28 Sze, 19 Szept 2018
Szia!

Egyeztettünk a múzeummal, erre a napra már nincs sajnos szabad magyaros idegenvezető.
[ Válasz ]
idegenvezetés2   Zgłoś błąd do skasowania
~Füstös Klára
15:16 Pé, 21 Szept 2018
Sziasztok!

Sziasztok! Szükségem lenne magyar idegenvezetésre Auschwitzba október 27 vagy 28-ra ( 30 fő). A másik nap krakkóba is jól jönne az idegenvezetés ha lehet :) Köszönettel Klára
[ Válasz ]
        
Re: idegenvezetés2   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
12:14 Szo, 22 Szept 2018
Kedves Klára!

Kérjük, hogy ez ügyben írj nekünk emailt. Címünk: office@zakopaneinfo.hu

Így előzetesen Auschwitzre nagyon kicsi esélyt látok, de megpróbáljuk, amit lehet. Várjuk leveled, üdv:
Marci
[ Válasz ]
Kérdés   Zgłoś błąd do skasowania
~Zsu
21:57 Ke, 25 Szept 2018
Sziasztok!
Október 20 vagy 21-én szeretnénk 4fővel csatlakozni magyar csoporthoz, ahol magyar idegenvezető lenne segítségünkre, hogy ha lehetséges.
[ Válasz ]
        
Re: Kérdés   Zgłoś błąd do skasowania
~CsMarton
08:24 Sze, 26 Szept 2018
Kedves Zsu!

Nekünk nincs csatlakozható csoportunk ebben az időpontban. Ha lenne, hirdetnénk.
[ Válasz ]


Üdvözlünk Kedves Látogató!

Itt élünk Zakopane városában, a meseszép Tátra lábainál, és magyarként nem egyszer tapasztaltuk, hogy a városról ritkaszép nyelvünkön szinte semmilyen információ nem található meg az Interneten. Ezért álmodtuk meg e portált.

Tőlünk Nektek, hogy nyaralásotok pihentető és élményekben gazdag legyen, hogy megtaláljátok, amit kerestek, hogy ne maradjatok le semmiről, és hogy gondtalanul élvezhessétek a környék lakóinak vendégszeretetét.

Zakopane vár Titeket is!

A portál megálmodói:

        Johanna, Gabi és Marci

        ZakopaneInfo.hu

 



HÍRLEVÉL
írd be az e-mail címed




REKLÁM

 
  
 
 
 
 
 
 HASZNOS LINKEK
 
 
 




Kommentek
Re: december
~CsMarton
14:06 Szo, 17 Nov 2018
Szia! Télen nincs sok minden lezárva, így alapvetően szinte minden járható, persze...
december
~Gergo
11:22 Pé, 16 Nov 2018
Sziasztok! December 2. hétvégéjén megyünk Zakopánéba. Milyen kisebb (15km) túrát...
Re: gubalowka
~CsMarton
19:37 Csü, 15 Nov 2018
Szia! Nem kell.
Re: Közlekedés
~CsMarton
19:29 Csü, 15 Nov 2018
Van! Egy sarokra, az ulica Koszciuski és az Aleja 3-ego Maja utcák kereszteződésében tudsz...
Re: gubalowka
~bujtor51
17:50 Csü, 15 Nov 2018
Szia! Érdeklődni szeretnék,hogy a Gubalowka hegyre menő siklóra előre kell jegyet rendelni?...
2010-08-01 -tól te vagy a(z) 21572502 látogató
1999-2018 © MATinternet Zakopane :: Powered by AntCms

Tilos a Honlap bármely tartalmának sokszorosítása, másolása, publikálása, módosítása. E tilalom alá esik különösen a Honlapon található összes szöveg, kép, grafika, embléma, fotó, hang- és videoanyag vagy ezek állóképei. Úgyszintén tilos a Honlapon található anyagok használata bármely más honlapon vagy számítógépes hálózaton.