Login
Jelszó

» Regisztráció
» Elfelejtett jelszó



Nyári Mozifesztivál


Itt a vakáció, és itt a Nyári Mozifesztivál! Pontos nevén "VISA Kino Letnie Sopot-Zakopane - 2018", mely már hagyományosan az ország két legnépszerűbb üdülőközpontjában (melyek testvérvárosok is egyben) kerül megrendezésre július 1 és augusztus 31 között!


Sopot és Zakopane Lengyelország két egymástól igen távoli sarkában fekszik, hisz míg előbbi a Balti-tenger melletti legszebb üdülőhelyek egyike, addig városunk a legdélebbi országrész kincsesdoboza. A két város partnersége már több mint 50 éves múltra tekint vissza.

Ennek a partnerségnek az egyik friss kulturális gyöngyszeme a nyári mozi fesztivál melynek keretében a vakáció két hónapja alatt minden nap egy-egy film kerül bemutatásra a két városban. Ráadásul idén a fesztivál már 11 esztendős!
A két város mellett 2018-ban inmárom negyedszerre még egy népszerű lengyel turisztikai körzet is bekapcsolódik. A Mazuri-tóvidék egyik csodaszép városában, Giżyckoban is vetítik majd a filmeket, így a fesztivál idén három helyszínen folyik majd! Igaz, utóbbi helyen csak szerdán és csütörtökön van vetítés!

Mint az utóbbi években, így 2018-ban is tematikus módon épül fel a fesztivál programja. A zenés hétfők után, keddenként egyenesen Cannes városából és fesztiváljáról jönnek a filmek. A SUPER HIT szerda az utóbbi idők legnagyobb kasszasikereivel vár, a csütörtöki jelszó: Lengyel filmek, míg a hét utolsó munkanapja vidám péntekeket hoz majd. Szombatonként mindig egy jó Oscar-díjas film vár rátok, míg a vasárnapok a női filmeket hozzák el a vászonra.

A fesztivál teljes programját itt találjátok angol nyelven! (A filmeket jellemzően angol nyelven vetítik, lengyel felirattal. Természetesen ez csütörtökönként megcserélődik!)

Pár fontos dolog még:

Helyszín:

2018-ban a fesztivál visszaköltzik a régi zakopanei helyszínre, azaz a Plac Niepodłegośći térre a centrumban. A Krupówki sétálóutcáról kell a Generala Andrzej Galicy utcán kisétálni, kb 3 perc csak gyalog a mozi a sétálóutcáról.

Időpont

Júliusban minden nap 21:30-tól, augusztusban minden nap 21:00 órától kezdődnek a vetítések Zakopanéban (és Giżyckoban. Ha valaki Sopotban járna ekkor: ott júliusban 22:00 a kezdés, augusztusban pedig 21:30.)

Belépő, jegyár:

A fesztivál ingyenes, azaz az összes előadást térítésmentesen látogathatjátok! (Aki Sopotban látogat ki a filmekre, annak azért a móló belépőt meg kell majd vennie!)

Mindenkinek jó szórakozást kívánunk!

« vissza


Üdvözlünk Kedves Látogató!

Itt élünk Zakopane városában, a meseszép Tátra lábainál, és magyarként nem egyszer tapasztaltuk, hogy a városról ritkaszép nyelvünkön szinte semmilyen információ nem található meg az Interneten. Ezért álmodtuk meg e portált.

Tőlünk Nektek, hogy nyaralásotok pihentető és élményekben gazdag legyen, hogy megtaláljátok, amit kerestek, hogy ne maradjatok le semmiről, és hogy gondtalanul élvezhessétek a környék lakóinak vendégszeretetét.

Zakopane vár Titeket is!

Csapatunk:

        Gabi, Marci, Máté és Ákos

        ZakopaneInfo.hu

 







HÍRLEVÉL
írd be az e-mail címed




REKLÁM

 
  
 
 
 
 
 
 HASZNOS LINKEK
 
 
 




Kommentek
Re: Kerekesszékkel
~CsMarton
18:21 Va, 24 Márc 2024
Igen. Elvben mozgáskorlátozott igazolvánnyal, de a magyarral úgy sem tudnak mit kezdeni....
Kerekesszékkel
~sato
18:18 Va, 24 Márc 2024
Kedvezményes jegy megilleti a kerekesszékes mozgáskorlátozottat?
Re: Kerekesszékkel
~CsMarton
18:11 Va, 24 Márc 2024
A Gubalówka sikló kerekesszékes használatra alkalmas, akadálymentesített. Fent és lent is...
Kerekesszékkel
~sato
18:07 Va, 24 Márc 2024
A sikló-és kötélvasúton kerekessszékkel fel lehet-e jutni a hegyre, illetve egyáltalán...
Re: Kisbusz
~CsMarton
07:42 Va, 24 Márc 2024
Szia! A csúcsnál szinte biztosan nem, hiszen ott maximum turistautakat lehet lezárni, de...
2010-08-01 -tól te vagy a(z) 114156625 látogató
1999-2024 © MATinternet Zakopane :: Powered by AntCms

Tilos a Honlap bármely tartalmának sokszorosítása, másolása, publikálása, módosítása. E tilalom alá esik különösen a Honlapon található összes szöveg, kép, grafika, embléma, fotó, hang- és videoanyag vagy ezek állóképei. Úgyszintén tilos a Honlapon található anyagok használata bármely más honlapon vagy számítógépes hálózaton.