Login
Jelszó

» Regisztráció
» Elfelejtett jelszó



Odpowiedź na post: Re: Érdeklődés

Treść:
Üdv Joe!

Ez a hatályos szlovák szabály. Az értelméről vitatkozni nem sok teteje van. (Főleg nekünk, még ha tudnánk az ottani illetékesekkel...) Mi örülnénk, ha már ma fogadhatnánk magyar turistákat, mert ebből élünk. Annak viszont ennek ellenére több értelmét látom, hogy pontos tájékoztatást adunk, amely kormányzati infókon alapul. A szlovák tudnivalókról a pozsonyi és a krakkoi (magyar) konzulátusoknak köszönhetően van infónk.

Itt is, ahogy mi is leírtuk az áll, hogy 2-3 hetet adnak annak, hogy ezt a szlovákok eltöröljék. Mi nagyon bízunk benne, hogy megy ez majd gyorsabban is.
Elvben a csehek felé lehet kerülni, de ha Zakopanéba jösz, akkor szerintem az mindenképpen elég nagy kerülő.

Nyilván nem tudjuk mit lépnek az érintett kormányok, mi bízunk az kölcsönösség elvében. Más országok kapcsán (Ausztria, Horvátország stb) ment ez elég gyorsan. Addig a legegyszerűbb tanács, hogy június 25-ig még rengeteg idő van. De tény, ahogy eddig is, most is fentáll annak a lehetősége, hogy le kell mondanod a foglalásodat.
Viszont most 12 nap óriási idő, ha addig lemondhatod a foglalásodat díjmentesen, akkor legyél türelmes egy kicsit.

Dodany przez użytkownika: ~CsMarton
Użytkownik:
E-mail: (Nie wymagany)
Tytuł:
Treść:

CAPTCHA Image
Írd be a képen található kódot!:
[ Cseréld ]
      
   « powrót do listy postów

Üdvözlünk Kedves Látogató!

Itt élünk Zakopane városában, a meseszép Tátra lábainál, és magyarként nem egyszer tapasztaltuk, hogy a városról ritkaszép nyelvünkön szinte semmilyen információ nem található meg az Interneten. Ezért álmodtuk meg e portált.

Tőlünk Nektek, hogy nyaralásotok pihentető és élményekben gazdag legyen, hogy megtaláljátok, amit kerestek, hogy ne maradjatok le semmiről, és hogy gondtalanul élvezhessétek a környék lakóinak vendégszeretetét.

Zakopane vár Titeket is!

Csapatunk:

        Gabi, Marci, Máté és Ákos

        ZakopaneInfo.hu

 







HÍRLEVÉL
írd be az e-mail címed




REKLÁM

 
  
 
 
 
 
 
 HASZNOS LINKEK
 
 
 




Kommentek
Re: Belépés egyénileg.
~CsMarton
19:21 Ke, 16 Ápr 2024
Kedves Kata! Ami a regisztrációt illeti nem kell, csak nagyon hasznos. Elvben ha elfogynak...
Belépés egyénileg.
~Kata
14:24 Ke, 16 Ápr 2024
Szép napot! Családommal látogatnánk meg az auschwitzi tábort, 4 fő. Jól értem a...
Re: Felvonó
~CsMarton
10:53 Va, 14 Ápr 2024
Igen. Az egyirányú jegy lent (felfelé) és fent (lefelé) ugyanannyiért kapható. Két...
Re: Felvonó
Katus11
15:44 Szo, 13 Ápr 2024
Köszönöm! Mindig van egy új kérdés 😊 Fent a hegyen is ugyanezek a jegyárak...
Re: Felvonó
~CsMarton
15:45 Pé, 12 Ápr 2024
A felmenetel idejére nincs általános szabály, mert minden nap más lehet, de általában, ha...
2010-08-01 -tól te vagy a(z) 115815321 látogató
1999-2024 © MATinternet Zakopane :: Powered by AntCms

Tilos a Honlap bármely tartalmának sokszorosítása, másolása, publikálása, módosítása. E tilalom alá esik különösen a Honlapon található összes szöveg, kép, grafika, embléma, fotó, hang- és videoanyag vagy ezek állóképei. Úgyszintén tilos a Honlapon található anyagok használata bármely más honlapon vagy számítógépes hálózaton.