Login
Jelszó

» Regisztráció
» Elfelejtett jelszó



Változások Auschwitzban


Mint minden évben, így 2014-ben is április 1-jén kezdődik meg Auschwitzban a "főszezon", és ehhez kötődően ilyenkor lépnek érvénybe kisebb-nagyobb változtatások is. Lássuk mik lesznek ezek 2014-ben.


Árak:

Az első és legfontosabb, hogy idén április 1-jével az Auschwitz Múzeum nem emeli árait sem az idegenvezetők, sem a fülhallgatók kölcsönzésének esetében. A belépés pedig továbbra is ingyenes a múzeum területére.

Csoportok:

Nem emelkednek tehát az árak, így 10 fő feletti csoportok esetében - amelyeknek már kötelező idegenvezetőt fogadniuk - a magyar (vagy bármilyen más nyelvű) idegenvezető ára marad 300 pln/csoport. Maximum 10 fős csoportok esetében pedig 250 pln/csoport.
A csoportos látogatás, idegenvezető foglalás összes tudnivalóját meglelitek
ezen az oldalon.

Egyéni látogatók:

Az egyéni látogatók (maximum 10 fő egy társaságban) továbbra is ingyenesen látogathatják a múzeumot, és nem kötelesek a látogatáshoz idegenvezetőt fogadni.

Életbe lép azonban a "főszezoni látogatási rend", melynek keretében az ilyen családok, baráti társaságok csak délelőtt 8 és 10 óra között, valamint 15 óra után léphetnek be a fenti módon a múzeum területére. (Természetesen, aki 10 óra előtt belépett, azt 10:00 után nem küldik ki!
10:00 és 15:00 között azonban (április 1-től egészen október 31-ig) az egyéni látogatók csak akkor léphetnek be az Auschwitz Múzeum területére, ha egy, a múzeum által indított csoporthoz csatlakoznak, ahol a múzeum által biztosított idegenvezető díját meg kell fizetni.
Ezen csoportok esetében az idegenvezetés díjában, valamint az elérhető nyelvekben (magyar vezetés ilyen formában sajnos továbbra nincs) nem történt változás. Az indulási időpontokban angol, német, francia, olasz és spanyol nyelvű vezetések esetében történtek apróbb változások.

Az egyéni látogatásról (elérhető idegenvezetések nyelvei, árai, indulási időpontok és minden egyéb tudnivaló) ezen a linken találtok információt. A főszezoni egyéni látogatási rend nem vonatkozik Birkenau haláltáborra, ezt egész nap, nyitvatartási időben látogathatják az egyéni utazók is.

Természetesen felmerülő kérdéseitek, kéréseitek esetében állunk rendelkezésetekre az office@zakopaneinfo.hu címen!

« vissza


Üdvözlünk Kedves Látogató!

Itt élünk Zakopane városában, a meseszép Tátra lábainál, és magyarként nem egyszer tapasztaltuk, hogy a városról ritkaszép nyelvünkön szinte semmilyen információ nem található meg az Interneten. Ezért álmodtuk meg e portált.

Tőlünk Nektek, hogy nyaralásotok pihentető és élményekben gazdag legyen, hogy megtaláljátok, amit kerestek, hogy ne maradjatok le semmiről, és hogy gondtalanul élvezhessétek a környék lakóinak vendégszeretetét.

Zakopane vár Titeket is!

Csapatunk:

        Gabi, Marci, Máté és Ákos

        ZakopaneInfo.hu

 







HÍRLEVÉL
írd be az e-mail címed




REKLÁM

 
  
 
 
 
 
 
 HASZNOS LINKEK
 
 
 




Kommentek
Re: Belépés egyénileg.
~CsMarton
19:21 Ke, 16 Ápr 2024
Kedves Kata! Ami a regisztrációt illeti nem kell, csak nagyon hasznos. Elvben ha elfogynak...
Belépés egyénileg.
~Kata
14:24 Ke, 16 Ápr 2024
Szép napot! Családommal látogatnánk meg az auschwitzi tábort, 4 fő. Jól értem a...
Re: Felvonó
~CsMarton
10:53 Va, 14 Ápr 2024
Igen. Az egyirányú jegy lent (felfelé) és fent (lefelé) ugyanannyiért kapható. Két...
Re: Felvonó
Katus11
15:44 Szo, 13 Ápr 2024
Köszönöm! Mindig van egy új kérdés 😊 Fent a hegyen is ugyanezek a jegyárak...
Re: Felvonó
~CsMarton
15:45 Pé, 12 Ápr 2024
A felmenetel idejére nincs általános szabály, mert minden nap más lehet, de általában, ha...
2010-08-01 -tól te vagy a(z) 115841167 látogató
1999-2024 © MATinternet Zakopane :: Powered by AntCms

Tilos a Honlap bármely tartalmának sokszorosítása, másolása, publikálása, módosítása. E tilalom alá esik különösen a Honlapon található összes szöveg, kép, grafika, embléma, fotó, hang- és videoanyag vagy ezek állóképei. Úgyszintén tilos a Honlapon található anyagok használata bármely más honlapon vagy számítógépes hálózaton.