Login
Jelszó

» Regisztráció
» Elfelejtett jelszó



Tour de Pologne


2016-ban már 73. alkalommal kerül megrendezésre július 12-18 között a lengyel nemzetközi kerékpárverseny, azaz a Tour de Pologne. Idén (a szokott módon) két etap is érinti a környéket. És ha ez nem lenne elegendő: július 19-21 között pedig a környéken kerül lebonyolításra a verseny női változata...


A versenyt 2016 július 12-18 között rendezik meg.

A körverseny V. és VI. napján Zakopane környékén halad, ezért több-kevesebb ideiglenes lezárás is várható a környéken 2016 július 16-án és 17-én, azaz szombaton és vasárnap.

Lássuk hát a praktikus információkat:

A verseny V. etapjának - mely Wieliczka városából indul, és onnan dél felé haladva a Tátra elé kapaszkodik fel, és Zakopanéban lesz a befutója - térképét innen tudjátok letölteni*.
A verseny VI. etapjának, mely egy Bukowina Tatrzańska, Poronin, Ząb, Czarny Dunajec, Bukowina körpálya térképét pedig
innen tudjátok letölteni*.

*: Az etap számát kiválasztva, majd a "MAPA ETAPU" gombra kattintva.

Minkét napon jelentős forgalomkorlátozásokra, lezárásokra kell számítani a nap második felében. A napi szakaszok  13:35-kor kezdődnek, és kb este 19 óra körül érnek végett. Ezekben az időintervallumokban a fenti linkeken található utakon, községekben nem nagyon lehet majd közlekedni. Fontos, hogy az útlezárások, forgalomkorlátozások már kb 3 órával a start előtt megkezdődnek majd, hiszen akkor indulnak el a technikai és kísérő járművek. Kiemelten fontos, hogy július 26-án Zakopanéban a síugrósánc környéke hajnali öttől késő estig le lesz zárva, mert a gyermekek versenye azon a környéken zajlik majd. 27-én Bukowina Tatrzanska fő körforgalma hajnali 4 és éjfél között lesz lezárva. Ezeken a környékeken ne közlekedjetek ezeken a napokon.

Mivel Zakopane és környéke nyáron amúgy is nehézkesen közlekedő, fokozottan ajánljuk, hogy ezeken a napokon, ha nem muszáj ne üljetek kocsiba. Mindkét versenynapra a Nyugati-Tátrában való túrázást ajánljuk, hiszen azt a környéket a verseny nem érinti. (Első versenynap, késő délután kicsit igen, szóval érdemes kb 15 órára hazakerülni ezen a napon.) Az első versenynapra Krakkó látogatását sem ajánljuk, hiszen onnan érkezik a mezőny, és e miatt a Krakkóba vezető főútvonalon is korlátozások lesznek.

---- ----

És mindezek után a körverseny női változatának mindhárom napját a környékre szervezték, így július 19-21 között újabb fennakadásokra kell számítani:

Az I. etap a Zakopane - Bukowina Tatrzańska - Poronin - Ząb - Kościelisko - Zakopane körön zajlik majd, térképet hozzá ezen a linken* leltek.
A II. etap egy rövid időfutam lesz Bukowina Tatrzańska községen belül. Térkép ezen a linken*.
A III. etap,
mely egy Bukowina Tatrzańska, Poronin, Ząb, Czarny Dunajec, Bukowina körpálya, térképét pedig innen tudjátok letölteni*.

*: Az etap számát kiválasztva, majd a "MAPA ETAPU" gombra kattintva.

Az első és harmadik napok a komoly lazárások 13-19:00 óra között várhatóak. A második napon viszint délelőtti időfutam lesz, így aznap 9-13 óráig kell lezárásokra számítani, ráadásul az időfutam rövidségéből adódóan viszonylag szűk környéken. Így az első és harmadik napon itt is inkább a Nyugati-Tátrát ajánljuk célpontnak, de a második napon Bukowina Tatrzańska kivételével nem kell számítanotok komolyabb forgalom akadályozásra a verseny miatt!

---- ----

Természetesen a versenyre érkezőknek jó szurkolást kívánunk.

« vissza


Üdvözlünk Kedves Látogató!

Itt élünk Zakopane városában, a meseszép Tátra lábainál, és magyarként nem egyszer tapasztaltuk, hogy a városról ritkaszép nyelvünkön szinte semmilyen információ nem található meg az Interneten. Ezért álmodtuk meg e portált.

Tőlünk Nektek, hogy nyaralásotok pihentető és élményekben gazdag legyen, hogy megtaláljátok, amit kerestek, hogy ne maradjatok le semmiről, és hogy gondtalanul élvezhessétek a környék lakóinak vendégszeretetét.

Zakopane vár Titeket is!

Csapatunk:

        Gabi, Marci, Máté és Ákos

        ZakopaneInfo.hu

 







HÍRLEVÉL
írd be az e-mail címed




REKLÁM

 
  
 
 
 
 
 
 HASZNOS LINKEK
 
 
 




Kommentek
Re: Kerekesszékkel
~CsMarton
18:21 Va, 24 Márc 2024
Igen. Elvben mozgáskorlátozott igazolvánnyal, de a magyarral úgy sem tudnak mit kezdeni....
Kerekesszékkel
~sato
18:18 Va, 24 Márc 2024
Kedvezményes jegy megilleti a kerekesszékes mozgáskorlátozottat?
Re: Kerekesszékkel
~CsMarton
18:11 Va, 24 Márc 2024
A Gubalówka sikló kerekesszékes használatra alkalmas, akadálymentesített. Fent és lent is...
Kerekesszékkel
~sato
18:07 Va, 24 Márc 2024
A sikló-és kötélvasúton kerekessszékkel fel lehet-e jutni a hegyre, illetve egyáltalán...
Re: Kisbusz
~CsMarton
07:42 Va, 24 Márc 2024
Szia! A csúcsnál szinte biztosan nem, hiszen ott maximum turistautakat lehet lezárni, de...
2010-08-01 -tól te vagy a(z) 114139063 látogató
1999-2024 © MATinternet Zakopane :: Powered by AntCms

Tilos a Honlap bármely tartalmának sokszorosítása, másolása, publikálása, módosítása. E tilalom alá esik különösen a Honlapon található összes szöveg, kép, grafika, embléma, fotó, hang- és videoanyag vagy ezek állóképei. Úgyszintén tilos a Honlapon található anyagok használata bármely más honlapon vagy számítógépes hálózaton.