Login
Jelszó

» Regisztráció
» Elfelejtett jelszó



Zsíros csütörtök


A héten, egész pontosan 2016 február 4-én érkezik zsíros csütörtök, azaz a böjt előtti utolsó csütörtöki nap, ami megkíván egy kis felkészülést, hogy aztán a megfelelő mennyiségű fánkot el tudjátok majd fogyasztani!


Ezen a napon kötelező a fánkfogyasztás Lengyelországban. Ugyanis, aki zsíros csütörtökön nem eszik fánkot, annak az eljövendő nyáron sem lesz mit a tejbe aprítania. Szerintünk nem éri meg a kockázatot; egyetek majd Ti is. A fánkozás érdekes és finom szokásának megismeréséhez pedig olvassatok tovább!

2016-ban a torkos csütörtök február 4-én lesz, azaz már csak alig pár nap van hátra addig. Ilyenkor mindenki igyekszik fánkot enni, fánkot ajándékozni, hiszen egyrészt a nagyböjt kezdete előtt ez az egyik utolsó nagy mulatási lehetőség, másrészt pedig a fánkevés a népszokás szerint biztosítja az anyagi jólétet a következő évben.
A szokást olyan komolyan veszik Lengyelországban, hogy a munkáltatók nem mernek kockáztatni, és hatalmas adag fánkkal kedveskednek dolgozóiknak, hiszen aki nem tesz így, az méltán számíthat beosztottjai rosszallására, nagyobb cégekben akár a szakszervezet panaszára is!

A torkos csütörtök hagyománya a messzi múltba vész, hogy pontosan mikor kezdődött nem sikerült kiderítenünk, de az biztos, hogy már a középkorban is feljegyezték ezt a szokást. Csak akkor nem fánkot ettek, hanem húst hússal és egy kis szalonnával.  Az biztos, hogy egész Lengyelországban és Németország katolikus részén tartják még most is ezt a torkos csütörtököt. Bár az elmúlt években hallottunk Magyarországon is ilyen kezdeményezésről, csak ott nem fánkevésre, hanem étterembe menésre buzdítottak.

Torkos csütörtök napja a farsangi ünnepkörhöz tartozik, így ez is mozgó ünnep. A hamvazó szerda előtti csütörtökön tarják, ilyenkor még lehetőség a cukros finomságokat fogyasztani. Torkos csütörtök alkalmából Lengyelország minden cukrászdájában nagyüzemre kapcsolnak fánk sütésben. A legnépszerűbb a kicsi szalagos fánk, meg a nagyobbacska mindenféle lekvárral töltött. De, aki nem kedveli ezt a fajta fánkot, az sem marad ki semmiből, ilyenkor rengeteg csörögefánk, eklerfánk, képviselőfánk és még sok más is van...

« vissza


Üdvözlünk Kedves Látogató!

Itt élünk Zakopane városában, a meseszép Tátra lábainál, és magyarként nem egyszer tapasztaltuk, hogy a városról ritkaszép nyelvünkön szinte semmilyen információ nem található meg az Interneten. Ezért álmodtuk meg e portált.

Tőlünk Nektek, hogy nyaralásotok pihentető és élményekben gazdag legyen, hogy megtaláljátok, amit kerestek, hogy ne maradjatok le semmiről, és hogy gondtalanul élvezhessétek a környék lakóinak vendégszeretetét.

Zakopane vár Titeket is!

Csapatunk:

        Gabi, Marci, Máté és Ákos

        ZakopaneInfo.hu

 







HÍRLEVÉL
írd be az e-mail címed




REKLÁM

 
  
 
 
 
 
 
 HASZNOS LINKEK
 
 
 




Kommentek
Re: túra
~CsMarton
18:12 Pé, 19 Ápr 2024
Kedves Sándor! A lovaskocsik elvben minden nap járnak. Pirkadattól leghamarabb, de...
túra
~sándor
09:28 Pé, 19 Ápr 2024
Sziasztok! Május elején megyünk túrázni.a Morskie Oko-tól a szpiglasowán át az...
Re: Belépés egyénileg.
~CsMarton
19:21 Ke, 16 Ápr 2024
Kedves Kata! Ami a regisztrációt illeti nem kell, csak nagyon hasznos. Elvben ha elfogynak...
Belépés egyénileg.
~Kata
14:24 Ke, 16 Ápr 2024
Szép napot! Családommal látogatnánk meg az auschwitzi tábort, 4 fő. Jól értem a...
Re: Felvonó
~CsMarton
10:53 Va, 14 Ápr 2024
Igen. Az egyirányú jegy lent (felfelé) és fent (lefelé) ugyanannyiért kapható. Két...
2010-08-01 -tól te vagy a(z) 115939014 látogató
1999-2024 © MATinternet Zakopane :: Powered by AntCms

Tilos a Honlap bármely tartalmának sokszorosítása, másolása, publikálása, módosítása. E tilalom alá esik különösen a Honlapon található összes szöveg, kép, grafika, embléma, fotó, hang- és videoanyag vagy ezek állóképei. Úgyszintén tilos a Honlapon található anyagok használata bármely más honlapon vagy számítógépes hálózaton.